Kapcsolódó videók

GEOrgPOLITIKA – Remek munkát végeztek a TEK-esek és a török kommandósok is

A TEK munkatársai gyors, precíz munkával kézre kerítették a rendőrjárőrökre tüzet nyitó iraki embercsempészeket. A két férfit, akik 21 migránst csempésztek be Magyarország területére, az Ecseri úti piac környékén vették őrizetbe. A lefoglalt lőfegyvert szakértők vizsgálják. Az elkövetők közfeladatot ellátó személy elleni emberölési kísérlet vádjával fognak bíróság elé állni. Magyarországon az embercsempészetet komolyan büntetik, az elmúlt hónapokban több külföldit, öt évi letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. A felelőségre vonást több esetben már úgy akarták elkerülni embercsempészek, hogy tüzet nyitottak a határőrökre vagy a rendőrökre.

A TEK munkatársai még másik négy iraki embercsempészt is őrizetbe vettek az M1-es autópályán, akik a lövöldözőkkel együttműködtek és feltehetően a bandát vezették. Őket egy német rendszámú BMW-ben menekülés közben fogták el. A négy férfi nem akarta elhagyni a járművet, így a kommandósok a szélvédőt betörve nyitották ki az autót. Az embercsempészet mára már annyi pénzt hoz, mint a drogkereskedelem, ezért több bűnszervezet átállt erre az üzletágra. Elfogásuk esetén a büntetési tétel jóval alacsonyabb, durván egynegyede, mint a kábítószer-csempészeté. Az árak is nagyban emelkedtek: Szerbiából Magyarországra nagyjából 2500 euróért (egymillió forint) csempészik át a migránsokat. Az út Németországba vagy Franciaországba 4-5 millióba is kerül.

Remekül dolgoztak a török rendőrség és titkosszolgálat emberei is. A kommandósok őrizetbe vették azt a szír állampolgárságú nőt, akit az isztambuli pokolgépes merénylettel gyanúsítanak. A nő és társa azzal a fedősztorival költöztek a török nagyvárosba, hogy házastársak. Színlelésből egy textilgyárban kezdtek el dolgozni. A török hatóságok szerint a nő, Ahlam al-Bashir a kurd PKK-tól (Kurdisztáni Munkáspárt) kapott kiképzést a szíriai Kobaniban. A nőt a biztonsági kamerák kiértékelése alapján fogták el. Látható volt, ahogy leült egy padra a hátizsákkal, amelyik a pokolgépet tartalmazta, majd pár perccel a robbanás előtt felállt és elhagyta a helyszínt. A szakszolgálatok lehallgattak egy beszélgetést is, amely szerint a PKK el akarta tüntetni a nyomokat azzal, hogy megölik a nőt, kidobják egy ablakon vagy belefojtják egy csatornába. Eközben iszlám szertartás szerint örök nyugovóra helyezték a támadásban elhunytakat, köztük egy 5 és egy 15 éves kislányt is.

William J. Burns CIA-igazgató és Szergej Nariskin, az orosz titkosszolgálat, az SZVR igazgatója Ankarában egyeztettek az orosz–ukrán háborúról és megállapodtak, hogy egyik fél sem akar nukleáris fegyvert bevetni. Az USA közben enyhítette az Oroszország elleni szankciót olyan termékekre, amelyek a civil légiközlekedés biztonságát szolgálják. Már a kambodzsai Phnompenben, az ASEAN-csúcstalálkozón is érezhető volt némi enyhülés a két fél között. Elképzelhető, hogy a herszoni kivonulás sem véletlen, hanem egy háttéralku része.

Oroszország tagadta, hogy Szergej Lavrov külügyminisztert Bali szigetén kórházi vizsgálatnak vetették volna alá. A tegnapi hírek szerint a 72 éves politikus Indonéziába érkezése után egy kórházba ment állítólagos szívproblémával. Lavrov nem sokkal később már szállásán fotózkodott láthatóan jó hangulatban és egészségesen.

Friss videók

Shares