Kapcsolódó videók

Újabb világcsúcs: a Momentum talált egy Fegyőrnél is ostobább elnököt

Amikor megismertük Fekete-Győr Andrást, a Momentum takaréklángelméjét, akkor nem gondoltuk volna, hogy hozzá képest is csekélyebb értelmi képességekkel rendelkező elnök váltja majd a budapesti olimpia egyik meghekkelőjét, a tejárak nagy ismerőjét, azt a politikust, aki szerint 2004-ben Gyurcsányék bevezették a kettős állampolgárságot és minden erdélyi magyar állampolgárrá vált. Igen, ez a Fegyőr most már csak második helyen van, hiszen a Karantén szerint az utód, Gelencsér Ferenc jellegtelensége mellett a butaságfaktort is kimaxolta. Legutóbb néhány mondatban sikerült többször önellentmondásba keveredni és Gyurcsány híres mondatát sem sikerült idéznie úgy, hogy ott volt mögötte nagy betűkkel kiírva, hogy “hazudtunk reggel, éjjel meg este”. Ehhez képest terelni, gyalázkodni azért nem felejtett el és a hazugságok is hasonlóan jól állnak a szájában, mint Fegyőrnél, de erő ezekben sincs. A Karantén megszólaltatta a folyamatban lévő folyamatok nagy ismerőjét, a hű momós társat, Kerpel-Fronius Gábort is, aki ugyancsak nagyot hasított. Ezen kívül a bárgyú elszólásokkal és primitív hergelésekkel operáló DK-s árnyékszékminiszter is helyet kapott adásunkban, ahogy Pikó András, a cigányokat vegzáló woke-forradalmár és a nagy visszatérő, Gurmai Zita is, aki továbbra sem felejtette el, hogy hogyan kell hergelni és butaságokat beszélni. Tartsatok most is velünk, megéri!
Szabó Gergő
Szabó Gergő
„De megvolt a mérsékelteknek is a maga veszedelme (...). Amikor legvadabbul tombolt a pártok harca, mindkét táborban görbe szemmel néztek a mérsékeltekre.”

Friss videók

Shares