Kapcsolódó videók

A nulla százalékos Párbeszéd szerint a kormánynak nincs társadalmi támogatottsága, mögöttük viszont tömegek állnak (Karanténvlog)

A szélsőbaloldal sosem adja fel. Minél kevesebb a támogatójuk, annál nagyobb a szájuk és annál nagyobb hazugságokra képesek arcpirulás nélkül, a Karantén pedig ezen a héten igazán felháborító megszólalásokat talált. A konstansan nulla, tehát NULLA százalékon álló Párbeszéd fröcsögőkirálya, Tordai Bence legutóbb annyira elragadtatta magát, hogy azt mondta, a kormány mögött nincs társadalmi támogatottság, bezzeg Karácsony Gergelyt csillogó szemű diákok hallgatják szájtátva. A másik párbeszedés büszkeség, a leninista Jámbor András az Országgyűlésben még felolvasni sem volt képes az előre megírt szöveget, nyilván egy Lenin klasszikussal jobban elboldogult volna. A Karanténban nagyobb teret kap a szerdai Fővárosi Közgyűlés, ahol sikerült Niedermüller Péterrel is beszélnünk, a DK erzsébetvárosi polgármestere pedig kissé sértődöttnek tűnt, hogy nem került be az árnyékkormányba, bár kérdésünkre tagadta ezt. Mutatunk egy részletet Karigeri újabb megszégyenítéséből is, és egy kis Vadai-féle agresszív hörgéssel is szolgálhatunk. Tartsatok most is velünk!
Szabó Gergő
Szabó Gergő
„De megvolt a mérsékelteknek is a maga veszedelme (...). Amikor legvadabbul tombolt a pártok harca, mindkét táborban görbe szemmel néztek a mérsékeltekre.”

Friss videók

Shares