Kapcsolódó videók

Már ott tartunk, hogy Gyurcsány az egyedüli örököse az 1956-os forradalomnak – Karanténvlog

Ritkán lepődik meg a Karantén, főleg ha a Gyurcsány-szekta kerül szóba, akiknél az a minimum, hogy letagadják a csillagot is az égről. Most azonban Gyurcsány Ferencnek sikerült újabb világcsúcsot elérni, amikor az 1956-os forradalomról és szabadságharcról azt mondta, hogy az egyedüli és igazi örökösei ő maga és a DK pufajkásai. Sok arcátlan hazugságot hallottunk már tőle, hiszen mostanában már nem tagadja a múltját, hanem büszke is rá, de a 2006-os szemkilövető a kommunista diktatúra utolsó fajsúlyos figurája még minket is meglepett. Valóban örökös ő, méghozzá az ÁVO és a saját népét lövető pufajkások örököse, de az, aki zsidó családtól rekvirált villában él, olyan palotában, amit pont Nagy Imréék kivégzéséért és eltüntetéséért kapott Gyurcsány feleségének nagyapja, az több mint gusztustalan lépés. A Karanténvlog ezt nem is hagyta annyiban, emellett pedig rávilágítottunk a DK folyamatos önellentmondásaira is. Itt lesz a vlogban az a Kerpel-Fronius Gábor is, aki ismét leégette magát, hiszen válaszok helyett nyögésekkel igyekezett meggyőzni az embereket arról, hogy milyen remek polgármester lenne belőle. Látható, hogy a Momentumnál egyetlen fontos kritérium van, ha valaki pozíciót szeretne: legyen minél ostobább és az se baj, ha beszélni sem tud, elég, ha nagyon akarja a posztot és már rendben is vagyunk. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára!
Szabó Gergő
Szabó Gergő
„De megvolt a mérsékelteknek is a maga veszedelme (...). Amikor legvadabbul tombolt a pártok harca, mindkét táborban görbe szemmel néztek a mérsékeltekre.”

Friss videók

Shares