Kapcsolódó videók

GEOrgPOLITIKA: öngyilkos drónok és meghamisított háborús felvételek Ukrajnában

Folytatódnak a dróntámadások, Kijevben 9 orosz öngyilkos drón csapódott be hétfő reggel. Szergej Szurovikin tábornok vezetése alatt láthatóan bekeményített a föderációs hadsereg. Minden itthoni és kárpátaljai magyart mélyen felháborított a turulmadár barbár lefűrészelése.

Ez a szobor 1896 óta hirdeti a magyarság helyét a Kárpát-medencében. Az emlékművet, a 33 méter magas obeliszken álló turulmadarat Berczik Gyula építész tervezte meg. A vörösrézből öntött, ötméteres fesztávolságú madár, mely csőrében kardot tart, Bezerédi Gyula szobrászművész alkotása. A szobor hasonmása a zimonyi emlékművön volt megtalálható egykor. A mű 48 500 kincstári forintba került. A szobor nem az eredeti, hanem annak másolata, amelyet 2008-ban helyeztek vissza a talapzatára. Ukrajnának a magyargyűlölet láthatóan a háborúnál is fontosabb.

Trükköznek az ukránok a háborús hírekkel. Láthatóan egészséges embereket kennek be színházi vérrel, majd bekötözik őket, mintha sérültek lennének. Ugyan ezt tették egy páncélozott járművel is. Ráfestették, hogy „Berlinbe”, mivel ez a felírat volt a második világháborús szovjet tankokon. Majd szárazjéggel füstöt generálnak és beállított felvételeket készítenek, mintha a tankot az ukrán hadsereg lőtte volna ki. Az ott lévő nyugati újságírok pedig odaadóan fotózzák a „fake newst”.

A kínai és az amerikai kormányok felszólították állampolgáraikat, hogy hagyják el Ukrajnát. A figyelmeztetést nem indokolták, ám elképzelhető, hogy Peking és Washington DC hírszerzése rendelkezik információkkal a háború kiszélesedéséről.

Putyin elnök, Asztanában megtartott beszédében, figyelmeztette a NATO-t, hogyha a szövetség csapatokat küldene Ukrajnába, az globális katasztrófához vezetne. Hogy ez mit takar arra részletesen nem tért ki, ám sok szakértő abban az esetben egy nukleáris háborút sem zár ki.

Elon Musknak havi 20 millió dollárjába kerül, hogy a „Starlinken” keresztül biztosítja Ukrajnának az internetet, ennek ellenére feltették a „halállistára”, az úgynevezett „mirotvorecre”. A hírhedt listán még tizedik évét be sem töltött gyermek neve is szerepel. Hazánkból Bayer Zsolt került fel erre a listára, amelyet ukrán nácik működtetnek. Musk ellen akkor indult a gyűlöletkampány miután bejelentette, hogy nem képes tovább finanszírozni az ukrán internetet és arra kérte a Pentagont, hogy vállalja át a költségeket. Miután Washington DC ezt elutasította Musk bejelentette, hogy továbbra is állja ezt az összeget. A „Starlink” nagyon fontos az ukrán hadseregnek is a GPS adatszolgáltatás miatt.

Andrij Melnyik Kijev berlini diplomatája hazatért és külügyminiszter-helyettesi posztot kapott Zelenszkijről. Ő volt, aki rendszeresen trágár mód szólt be a német kormánynak. Legutóbb pedig Elon Musknak üzente, hogy húzzon a „halál fütykösére”, amikor Musk béketárgyalásokat szorgalmazott.

Friss videók

Shares