A fejlettebbtől nem szégyen tanulni, főleg ha az a fejlettebb is mi vagyunk – pontosabban voltunk, ezer évvel ezelőtt. Az Árpád-kori magyar vízgazdálkodás alapja a mai szemmel nézve hihetetlenül sűrű csatornahálózat, valamint a domborzati viszonyokat, az időjárás rendszerességeit és a fizika törvényeit messzemenően figyelembe vevő vízkormányzás volt. Gépi szivattyúk nélkül is bárhová, akár a folyóktól távolabbra is el tudták juttatni a vizet, és vele együtt a szántóföldek és rétek tápanyaggazdagságát biztosító iszapos hordalékot és haltrágyát. Sem szivattyúkat működtető fosszilis energiahordozókba, sem műtrágyába nem kellett beleölniük a pénzt a korabeli gazdáknak, hiszen mindent megoldott áradáskor a víznyomás, később pedig a gravitáció. Eközben a terméshozamokon sem volt okuk aggódni, Magyarország volt Európa egyik éléskamrája. Ráadásul árvízvédelemre és belvízlevezetésre sem kellett vagyonokat elkölteni, valamint az aszály előfordulását is minimalizálták elődeink. A megdöbbentően fejlett rendszer történetét, működését és sokoldalú hasznait Németh Zoltán műszaki oktató, gazdálkodó mutatta be.
