Kapcsolódó videók

GEOrgPOLITIKA – Megszólalt a Hágai Nemzetközi Bíróság is Gáza ügyében

Az izraeli hadsereg jelentése szerint több száz fontos célpontot semmisítettek meg az elmúlt napokban és több tucat Hamász-terroristával végeztek. Konkrétumokat viszont nem neveztek meg. A Hamász komoly összecsapásokról számolt be hétfő reggel, amelyek még most is tartanak a Gázai-övezet északi szektoraiban. A Hamász közzétett egy felvételt is arról, amikor rakétatámadást indítanak egy izraeli katonai konvoj ellen. A támadásban egy csapatszállító megsemmisült. Egy másik felvételen látható, ahogy két Merkava típusú harckocsiban tettek kárt a Hamász rakétái. A harckocsik „ködöt” engedtek ki, hogy nyújtsanak egyértelmű célpontot az ellenséges harcosoknak. Egyik fél sem közölte veszteségeit.

Az IDF arra utasította a palesztinokat, hogy ürítsék ki az al-Kudsz kórházat (al-Kudsz, azaz a Szent, Jeruzsálem arab neve). Az IDF szerint a kórház alatt Hamász-bunker található. Ugyanezt állítják az al-Sifa kórházról, amely Gáza központi és egyben legnagyobb egészségügyi intézménye, amelyben nagyjából 14 ezer ember van jelenleg. A kórházakban dolgozó külföldi orvosok és segélyszervezetek dolgozói állítják: semmi jelét nem látják annak, hogy katonai célokra lenne használva a két kórház. Mindkét kórház közelében rakéták csapódtak be.

A ma reggel az arab és iráni tv-kben közzétett felvételek szerint iszonyatos a pusztítás. Rengetegen vannak a romok alatt, de a katasztrófavédelem már nem tud eljutni a legtöbb helyszínre, mivel a munkagépekbe és a mentőkbe nem rendelkeznek üzemanyaggal. Az emberek puszta kézzel mentik, aki még életben van, és takarókat használva hordágynak gyalog vagy lovas kocsikon viszik őket a kórházba. A sérültek mellett azok is életüket vesztik, akik cukorbetegek, mivel elfogyott az inzulin az övezetben. A dialízisközpontok sem tudják már ellátni pácienseiket. Kotrógépekkel sírok százait ássák folyamatosan, hogy el tudják temetni az áldozatokat, ám a romok alatt rekedt holttestek miatt fertőzésveszély van a városban. A hajléktalanná vált emberek részére nincs ivóvíz és elegendő mobil wc, így előbb-utóbb a kolera megjelenik Gázában.

A Hamász folyamatosan toboroz a Gázai övezetben és nagyon sokan jelentkeznek harcolni az IDF ellen. A rengeteg áldozat pont a terroristák malmára hajtja a vizet. A palesztinok nem hajlandóak elhagyni a Gázai övezetet. Azt kommunikálják, hogy nem akarnak újra menekültek lenni valahol, ez palesztin terület, és nem hajlandóak sem Egyiptomba, sem Jordániába áttelepülni.

A Hágai Nemzetközi Bíróság több tisztviselője felszólalt az elmúlt órákban és háborús, valamint emberiség elleni bűncselekmények elkövetésétől óvták Izraelt. Kihangsúlyozták, hogy az élelem, az ivóvíz és a gyógyszerek visszatartása is annak minősül. Nem zárták ki, hogy vizsgálatot indítanak izraeli kormánytagok és a hadsereg vezetői ellen. Karim Khan, a szervezet főügyésze is élesen bírálta Izraelt, amiért nem engedi át Egyiptomból a segélyszállítmányokat. Karim Khan az egyiptomi–gázai határon (Rafah) személyesen győződött meg az ott veszteglő kamionok állapotáról.

Éhes emberek megrohamozták az ENSZ raktárait, ahol alapélelmiszerek voltak és kifosztották ezeket.

Az USA és Katar háttértárgyalásai a Hamásszal láthatóan megakadtak, ezért is az egyre intenzívebb szárazföldi hadművelet. Az USA ezt be is ismerte. Katar még óvatosan optimista, ám a Hamász kommunikációja nem változott az elmúlt 48 órában: csak akkor engedik el a túszokat, ha mind a 10 ezer izraeli börtönben lévő palesztin foglyot elengedik.

Tüntetők rohamozták meg Mahacskala nemzetközi repülőterét az oroszországi Dagesztánban, miután leszállta a Red Wings légitársaság Tel Aviv-i járata. Dagesztánban él egy kisebb népcsoport, akik magukat „hegyi zsidóknak” nevezik és sokak látogatnak Izraelbe, mivel vannak ott rokoni kapcsolataik. A rendőrség és a biztonsági szolgálat hamar helyreállította a rendet és több tüntetőt őrizetbe vettek.

Friss videók

Shares