Kapcsolódó videók

Közös főzés a Márki-Zay Péter és Puzsér Róbert által közösen programozott biorobottal – The Fair Right (videó)

Tizenöt perc hírnév mindenkinek jár. Az internet és a közösségi média korában pedig már lassan kötelező is. A tehetség ma már egyáltalán nem számít. Ha találsz néhány ezer embert, aki vevő az általad előokádott előállított tartalomra, már híres is vagy. Kiváló példa erre a hazai YouTube legnagyobb trashcelebe, Molnár Krisztián, akit azért néztek, mert képes volt magát élő adásban sakálrészegre inni. Sőt! Még pénzt is küldtek neki ezért. Nemzetközi szinten pedig ott van Burping Girl, aki azzal vált híressé, hogy különböző ételek és italok elfogyasztása után akkorákat böfög, mint egy albán vendégmunkás. Őt “csak” tízezren követik. A sor persze végtelen hosszú. Amit a Csillag Születik színpadán annak idején kiröhögtünk, azt most ezrek ünneplik.

Ennek a műfajnak van egy magasabb foka. Viszonylag gyakran megesik, hogy az imént felsoroltakhoz hasonló kvalitású fenoménok saját maguk hatása alá kerülve politikai pályára állnak, és elkezdik megfejteni a közéletet. A Dave világa nevű csatorna iskolapéldája ennek. Dave olyan, mintha egy laboratóriumi körülmények között kitenyésztett biorobotot hallgatna az ember, akit Márki-Zay Péter és Puzsér Róbert tudatalattijának kettőséből programoztak volna. Tipikusan az a megmondóember, aki mindent tud, csak semmit se jól. Cserébe halálosan magabiztos, rettenthetetlen, és ami nagyon fontos: sosem vesztett még vitát. Ennek fő oka, hogy sosem vett még részt egyen sem. Ez a videó akkor fogalmazódott meg a fejemben, amikor Dave “kielemezte” a Magyar Jelenes vitámat, ahol három ellenzékivel szemben kellett megvédenem az álláspontomat.

Dave világa, Forrás: Facebook

Dave valahogy nem sérelmezte a vitapartnerek egyenlőtlen elosztását. Azt sem sérelmezte, hogy miközben az egyik vitapartner érveire válaszoltam, két másik megpróbálta belém fojtani a szót. Nem jelentett gondot, hogy míg ők összesen 15 percet beszéltek, addig rám csak öt perc jutott. Dave bölcsen megállapította, hogy elvesztettem a vitát. Fordított esetben persze már rég feljelentett volna minket Brüsszelben, de az én hibám, ha következetességet várok egy megkeseredett őskomcsitól.

Friss videók

Shares