GEOrgPOLITIKA: Robbantás Isztambulban, háttéralku a herszoni kivonulás oka?

Hat év után ismét terrorcselekmény történt Törökországban, Isztambul közkedvelt, Istiklal nevű sétálóutcájában. A robbantásos merényletben hatan vesztették életüket, négyen a helyszínen és ketten a kórházba szállítás után, 81-en megsebesültek. A török hatóságok már őrizetbe vették a támadás fő gyanúsítottját, egy nőt. Rajta kívül összesen 21 személyt vittek be kihallgatásra. A feltételezett elkövető a kurd munkáspárthoz a PKK-hoz köthető és a merényletet a szíriai Kobaniban tervelték ki. A kurd PKK és a Peshmerga (kurd szabadságharcosok) már évtizedek óta küzdenek egy önálló kurd államért délkelet Törökországban és már több merényletet hajtottak végre mind rendőri, katonai, mind turisztikai célpontok ellen. 2016 márciusában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet robbantott ugyanitt. Az akkori támadásban öten haltak meg.

Állhat egy háttéralku az orosz csapatok herszoni kivonulása mögött? A rendezett, taktikai kivonulást gyorsan, de nem fejvesztve hajtotta végre az orosz hadsereg a Dnyeper folyó keleti partjára. Herszon elvesztése komoly presztízsveszteséget okozott Moszkvának, hiszen a város stratégiailag is fontos lett volna egy esetleges Odessza elleni offenzívához. Felmerülhet a kérdés, hogy állhat-e egy az USA ás Oroszország közti háttéralku a város feladása mögött. Ez azért elképzelhető, mivel az oroszok már minden önkormányzati infrastruktúrát kiépítettek, bevezették a rubelt, valamint a népszavazás eredménye is azt mutatta, hogy a herszoniak többsége a Föderációhoz való csatlakozásra szavazott. Érdekes momentum volt, hogy a Kambodzsában megrendezett ASEAN csúcstalálkozón az amerikai delegáció nem vonult ki a teremből Lavrov, orosz külügyminiszter beszéde alatt, holott eredetileg ezt tervezték. 

Ma kezdődik Indonéziában, Bali szigetén a G20-as csúcs, ahol sem Putyin elnök, sem pedig Zelenszkij ukrán kormányfő nem lesz jelen. Oroszországot Lavrov képviseli a találkozón. Érdekes lesz viszont Hszi Csin Ping és Joe Biden találkozója, mivel Tajvan és az orosz-kínai kapcsolatok miatt komoly feszültség van a két szuperhatalom között. 

Németországban a terrorelhárítás lelőtt egy líbiai migránst, miután két késsel felfegyverkezve rájuk támadt. A rendőrséget azért riasztották, mivel az arab férfi randalírozott és késekkel hadonászott egy lakóházban. A migráns azonnal rátámadt az egyik rendőrre, aki szolgálati pisztolyával tudta csak megfékezni. Az elkövetőt súlyos sérüléssel szállították kórházba. Az idén már több hasonló eset történt német városokban.

386 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Строительный журнал https://dsmu.com.ua идеи, технологии, материалы, дизайн, проекты, советы и обзоры. Всё о строительстве, ремонте и интерьере

  2. Ищете незабываемый тур на Камчатку? Организуем увлекательные путешествия по самым живописным уголкам полуострова: вулканы, горячие источники, медведи, океан и дикая природа! Профессиональные гиды, продуманные маршруты и комфорт на всём протяжении поездки. Индивидуальные и групповые туры, трансфер и полное сопровождение: туры на камчатку летом цены

  3. Мы занимаемся профессиональным сносом частных домов любых типов. Наша команда быстро и безопасно демонтирует деревянные, кирпичные, панельные и каркасные здания вне зависимости от сложности работ. Мы организуем вывоз строительного мусора и подготавливаем участок для последующего строительства. В работе используем как спецтехнику для механизированного демонтажа, так и ручные методы: демонтаж старого дома

Hozzászólás a(z) JoshuaNef bejegyzéshez Mégsem szólok hozzá

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét