Valószínűleg mindenki egyetért azzal, hogy a magyar siker az magyar siker. A magyar gól az magyar gól, a magyar Nobel-díj pedig magyar Nobel-díj. Teljesen természetes, ha ilyenkor büszkék vagyunk a magyarságunkra. Ez nem azt jelenti, hogy más népek fölé helyeznénk magunkat, de ilyenkor azért jól esik kimondani, hogy “mi egy vérből valók vagyunk”. A baloldalon valami azonban fordítva van bekötve. Látszólag ők is együtt örülnek velünk, azonban a sorok között olvasva kiderül, hogy nagyon nem vagyunk egy hullámhosszon. Mintha parancsba kapták volna, hogy a Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjáról szóló cikkek sorai közé rejtsenek el egy csipet elégedetlenséget. Ez persze nem véletlen. Egyáltalán nem az. Gyurcsány Ferenc pedig ismét ott van a középpontban.
Amióta Gyurcsány Ferenc megjegyezte, hogy Karikó Katalin és Krausz Ferenc sem Magyarországon lett Nobel-díjas tudós, a baloldali papagájkommandó folyamatosan ezen szavakat visszhangozza. Ferenc testvér persze kifelejtette a történetből, hogy az ő elvtársai üldözték el Karikó Katalint Magyarországról, illetve ők vonták meg a kutatási támogatást az egyetemektől annak idején, de a baloldalt ez nem érdekli. Végre nem kell örömöt színlelni. Végre lehet elégedetlenkedni. Végre minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Végre Gyurcsány is örülhet valaminek.
