Kapcsolódó videók

GEOrgPOLITIKA – Folyik a boszorkányüldözés Trump ellen

Donald Trumpot tegnap letartóztatták Miamiban, a volt elnök végül szabadon távozhatott, de a bíróság előtt harminchét vádpontban kell bizonyítania ártatlanságát. A Bidenhez, sőt, Soroshoz köthető ügyészek már régóta igyekeznek levadászni Trumpot. Nemrég egy állítólagos zaklatási botrány miatt próbálták meg bíróság elé citálni, de ez a vád sem tűnt megalapozottnak, pedig még egy pornószínésznőt is meghallgattak koronatanúként… Nem váratott sokára a következő etap, most éppen olyan titkosított dokumentumok miatt akarják elítélni, amiket Donald Trump villájában találtak. Az nyilván mellékes, hogy Bidennél is lefoglaltak bizalmas kormányzati dokumentumokat, ráadásul nemcsak az elnöknél, de annak narkós fiának garázsában is dobozokban tároltak szigorúan bizalmas iratokat. Érdekes, hogy akkor nem volt ennyire igyekvő sem az FBI, sem az ügyészség. Ebből azért már körvonalazódhat egy laikus számára is, hogy az Egyesült Államokban kissé elcsúszott az igazságszolgáltatás függetlensége, és a kormányzat a bűnüldöző szerveket már politikai célokra is felhasználja.

Bidenék eközben szivárványos Pride-partit tartottak a Fehér Házban, amely a konzervatív amerikai lakosságnál eléggé kiverte a biztosítékot. Egy „transznő”, miután kezet fogott Bidennel, a melleit mutogatta. 

Irán és Oroszország közös dróngyártásba kezd Moszkva közelében. A tervek szerint a gyár jövőre fogja megkezdeni a katonai drónok sorozatgyártását és a következő néhány évben 6000 drónnal támogatják Oroszország háborús erőfeszítéseit. Az ukrajnai háború rávilágított az orosz drónprogram rendszerszintű gyengeségeire: miközben Oroszország több drónprogramot finanszíroz, számos kihívással kell szembenéznie, hogy felgyorsítsa ezeket. Az oroszok számos alkatrészt, technikai elemet nyugatról szereznek be, akár kerülő úton is. Az iráni hadiipar számára akár kiugrási lehetőség is a 2024-től termelő hadiüzem. Az Iszlám Köztársaság az elmúlt években komoly eredményeket ért el a katonai drónok fejlesztése terén. Az ukránok szerint már többszáz „Sahíd–136”, azaz „Mártír–136” típusú kamikaze-drónt vetettek be az oroszok a különleges hadművelet folyamán. 

Német és holland lapértesülések szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hónapokkal előre figyelmeztették Kijevet, hogy robbantásos merénylet várható az Északi Áramlat-gázvezeték ellen. A CIA azt követően figyelmeztette az ukrán kormányt, hogy az MIVD holland katonai hírszerző szolgálat tájékoztatta az amerikai titkosszolgálatot a tervezett szabotázsakcióról – számolt be a Die Zeit című német lap és a NOS holland hírtelevízió hírportálja kedden. A német hírszerzés még mindig azt gyanítja, hogy egy ukrán kommandó hajtotta végre a robbantást, feltehetően az ukrán kormány tudta nélkül. A BND (Szövetségi Hírszerző Szolgálat) szerint elképzelhető, hogy a lengyelek keze is benne van az akcióban, mivel az állítólagos szabotőr csapat az Andromeda nevű vitorláshajót egy lengyel cégtől bérelte, hamis nevekre kiállított lengyel és román útleveleket használtak és egy lengyel rendszánú autóval érkeztek a kikötőbe. Azt sem tartják azonban kizártnak, hogy a lengyel cég, akié a hajó, az ukrán titkosszolgálat egy fedőcége és Kijev áll a háttérben. Az Andromeda fedélzetén a német ügynökök katonai robbanóanyag maradványait találták meg. Az viszont érdekes epizód, hogy a román állampolgár, akinek a neve az útlevélben volt, nem egyezik azzal, aki a hajóra szállt, mivel ő abban az időben Romániában tartózkodott. Így feltehetően az akcióhoz valós személyek adataival készült, nagyon profin hamisított útleveleket használtak.

Friss videók

Shares