Kapcsolódó videók

GEOrgPOLITIKA – Kárpátaljai hadifoglyok érkeztek Magyarországra

Az Orosz Ortodox Egyház közreműködésével csütörtökön Magyarországra szállították a kárpátaljai ukrán hadifoglyokat. Erre a magyar fél kérésére került sor, egyházak közreműködésével. A moszkvai pátriárkátus honlapján közzétett hír szerint „2023. június 8-án, Őszentsége Kirill moszkvai és egész Oroszországi pátriárka áldásával, az Orosz Ortodox Egyház közvetítésével, az egyházak közötti együttműködés részeként, a magyar fél kérésére, a harcokban részt vett ukrán hadifoglyok egy csoportját, akik kárpátaljai származásúak, átadták Magyarországnak”.

Nem sikeres az úgynevezett „ukrán ellentámadás”, mivel meglepően kis számú haderővel, mindössze 1500 fővel és harckocsikkal, valamint páncélozott járművekkel próbálták meg áttörni a frontot Zaporizzsja környékén. Még az amerikai, liberális CNN is elismerte, hogy nagyon kemény orosz ellenállásba ütköztek. Két óra alatt 350 ukrán katona vesztette az életét, és 30 harckocsit és 11 páncélozott járművet semmisítettek meg az orosz erők. A két órán át tartó ütközet után az ukránok visszavonultak. A hónapok óta beigért nagy tavaszi offenzíva helyett az ukránok csak kísérleteket tettek az ellentámadásra a közel 1000 km hosszú frontszakaszon, ám mindenütt visszaverték őket. Az orosz páncéltörő fegyverek sikeresek a német Leopard harckocsikkal szemben is. Az ukránok bosszúból ismét Belgorodot és környékét lőtték nehéztüzérséggel. Az elmúlt hetekben az ukrán csapatok folyamatosan civil célpontokat támadnak a Donbasszban és Oroszország területein. Mivel a fronton nem tudnak sikereket felmutatni, így a polgári lakosságot támadják.

A Pentagon újabb 2 milliárd dolláros katonai segélyt készül nyújtani Ukrajnának, remélve, hogy megerősíti az ország légvédelmét, mivel a kijevi rezsim megkezdte a sokat hangoztatott ellentámadást az orosz erők ellen – jelentette a Bloomberg. A bejelentésre valószínűleg még ezen a héten sor kerül – írta csütörtökön a hírügynökség meg nem nevezett amerikai tisztviselőkre hivatkozva. A fegyvereket az Ukrajna Biztonsági Segítségnyújtási Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative, USAI) keretében fogják biztosítani, amely több milliárd dollár értékű amerikai fegyverekkel látta el Kijevet azóta, hogy tavaly kirobbantak a harcok Moszkvával. Az új segélycsomag kétféle Patriot rakétát tartalmaz majd: a Patriot Advanced Capability Missile–3 (PAC–3) és a Guidance Enhanced Missile rakétát. A Raytheon által gyártott utóbbi lőszerek az amerikai fegyvergyártó szerint „a PAC–3 rakétát kiegészítve jobb képességet biztosítanak a taktikai ballisztikus rakéták, cirkálórakéták vagy ellenséges repülőgépek legyőzésére” – számolt be a Pentagon terveiről az oroszhirek.hu hírportál.

A Nova Kahovka-i gát lerombolása után keletkezett árvízben eddig 14 ember vesztette életét a német köztévé híradása szerint. Eddig viszont zavartalanul hűtik a zaporizzsjai atomerőmű blokkjait. A technikusok szerint nincs akut túlhevülés-veszély. A hatalmas áradás miatt mind az orosz, mind az ukrán hadseregnek fel kellett adni állásokat. A terület hosszú hónapokra katonailag használhatatlan lesz, mivel az iszap és a sár miatt nem tudnak sem páncélosok, nem nehézfegyverek az árterületen mozogni.

Az „Utolsó Generáció” radikális klímavédő szervezet egyre komolyabb gondot jelent a hatóságoknak. Tegnap az északi-tengeri Sylt-szigeten fújtak le festékkel egy magánrepülőgépet, és mivel a festékből a turbinákba is került az anyagi kár jelentős. Egy szállodát is hasonlóképpen megrongáltak. A festékszóráshoz átalakított poroltókat használtak. Eddig már több múzeumban hallattak magukról, amikor kezeiket műtárgyakhoz ragasztották, vagy azokat is összekenték festékkel. Rendszeresen blokkolnak német közutakat is. Hasonlóval próbálkoztak Olaszországban is, ott az autósok többüket elverték.

Friss videók

Shares