Kapcsolódó videók

Vadai Ágnes szerint a Gyurcsány-korszak volt a normalitás, ahhoz kell visszatérni (Karanténvlog)

A Gyurcsány-szekta rákapcsolt, minden egyes megszólalásuk egy lábon kihordott agyvérzés, hiszen most már egyáltalán nem ügyelnek a látszatra sem, minden hazugságot teljes gázzal nyomatnak a magyar emberek arcába. Hazudnak az inflációról, hazudnak a nyugdíjakról, az átlagkeresetről, még hamis grafikonokat is gyártanak hozzá, erre azonban érdemes a valósággal visszavágni, mert azt nem szeretik. A Karanténvlog ebben is igyekszik segíteni, ezért Vadai Ágnes és Gréczy Zsolt vérlázító DK-s hazugságaira Szalai Piroska leleplező gondolataival és bizonyítékaival válaszolunk, aki a PestiSrácok.hu-n cáfolta Gyurcsányék összes hazugságát. A magyar érdek sosem fontos ezeknek az embereknek, így Vadai is a svédeket védi a saját hazájával szemben, Gréczy pedig cinikusan Orbán Viktort teszi meg a világ összes bajáért. Végül Gelencsér Ferenc korszakalkotó bohóckodása is helyett kapott a Karanténban, a Momentum elnöke ugyanis makogó hangon adta elő, kiürül az ország, amelyre ugyancsak van egyértelmű statisztikai cáfolat. Gelencsér emellett szánalmas performanszt adott elő a brutális magyar rendőrökről is, akik könnygázzal fújták le a momentumosok által felhergelt és maguk előtt taszigált diákokat. A céltalan hőbörgés nem sok követőre talált, ez azonban láthatóan nem zavarja a baloldalt, tovább mennek fejjel a falnak. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!
Szabó Gergő
Szabó Gergő
„De megvolt a mérsékelteknek is a maga veszedelme (...). Amikor legvadabbul tombolt a pártok harca, mindkét táborban görbe szemmel néztek a mérsékeltekre.”

Friss videók

Shares