Kapcsolódó videók

GEOrgPOLITIKA – Újra tűzfészek lesz Szíria?

Az Egyesült Államok megkezdte egy kormányellenes szíriai fegyveres szervezet létrehozását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosainak bevonásával – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a török, a szíriai és az iráni hivatali kollégájával megtartott szerdai moszkvai találkozóján.

A cél világos: felhasználni ezeket a harcosokat a Szíriai Arab Köztársaság törvényes hatóságai ellen, a helyzet destabilizálására az országban

– hangoztatta Lavrov a RIA Novosztyi hírügynökség szerint, egy három órán át tartó egyeztetést megnyitva, amelyen Lavrov mellett Mevlüt Çavuşoğlu török, Fejszál Mekdad szíriai és Hosszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter vett részt. Az orosz diplomácia vezetője szerint az amerikaiak azt tervezik, hogy más terrorszervezetek és a helyi arab törzsek képviselőit is bevonják a Rakka körül felállítandó, új kormányellenes fegyveres alakulatba. Emlékeztetett arra, hogy ezt a problémát a négy ország védelmi minisztere a közelmúltban megvitatta Moszkvában, és megállapodott abban, hogy közös ellenintézkedéseket hoz.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség emlékeztetett arra, hogy februárban az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) közölte: az Egyesült Államok a szíriai el-Tanf bázison kiképzést folytat az Iszlám Állam terrorszervezethez kötődő dzsihadista csoportok harcosainak Oroszországban és más FÁK-országokban végrehajtandó terrortámadásokra. Az USA hasonlóképpen segíti az irániakból álló terrorista csoportot, a baloldali Modzsahedin-e-Khalq (MEK) csoportot. Az Iráni Iszlám Köztársaság megdöntésére létrehozott fegyveres csoport évekig Irakban tevékenykedett és már ott is az USA támogatását élvezte. Az iraki kormány azonban rendezte kapcsolatait Teheránnal és kiutasította a terroristákat Irakból. Az USA ezután egy hatalmas bázist bérelt ki Albániában és oda telepítette át a MEK-t. Körülbelül 4000 ember él ebben a zárt létesítményben. A szervezet hackerei rendszeresen kibertámadásokat hajtanak végre iráni célpontok ellen és merényleteket hajtanak végre Iránban. Az elfogott terroristákat Iránban halálra ítélték és kivégezték.

Az Arab Liga újra felveszi Szíriát a teljes jogú tagjai közé és már meg is hívták Bassár el-Aszad elnököt a május 19-i csúcstalálkozóra Szaúd-Arábiába. A pánarab szervezet 2011-ben függesztette fel Damaszkusz tagságát az ott kirobbant polgárháború miatt. Szíria nagy részén már béke van, orosz és iráni segítséggel sikerült felszámolni az Iszlám Államot és más dzsihadista szervezeteket, ám az ország északi részén még több lázadó csoport tevékenykedik, valamint török és amerikai csapatok is tartózkodnak az országban. Az Arab Ligába való visszatérés kiverte a biztosítékot Washingtonban. Az USA kormánya azt is aggódva figyeli, hogy Irán kibékült Szaúd-Arábiával és rendezi kapcsolatait a Perzsa-öböl menti államokkal is – ez a tény és az orosz jelenlét a térségben gyengíti az USA pozícióját a Közel-Keleten.

Donald Trump volt amerikai elnök kijelentette, hogy találkozna Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel az ukrajnai konfliktus lezárása érdekében.

Nem győzelemben és vereségben gondolkodom. Abban gondolkodom, hogy rendezni kell a helyzetet, hogy ne gyilkoljuk tovább ezeket az embereket

– mondta a CNN műsorában. Trump hozzátette, hogy Putyint nagyon okosnak tartja. A volt amerikai elnök szerint azonban Putyin hibát követett el a különleges katonai művelet elindításával. Arra is rámutatott, hogy nem most van itt az ideje, hogy az orosz elnököt háborús bűnösnek tekintsék.

Új fordulat a 17 éves miskolci fiú esetében, akit azzal gyanúsítanak, hogy iskolai lövöldözésre készült. A nyomozók egy általa készített játékot találtak a laptopján, ahol tökéletesen lemodellezte általános iskolájának pontos alaprajzát és többször le is játszotta a mészárlást. Egy zárt chatcsoportban több más fiatallal is beszélt a tervéről, és azt is elmondta, hogy édesanyját is meg akarja ölni; egyedül a kutyájukat hagyná életben, mert az nem érdemli meg a halált. Voltak lányok a csoportban, akik szerelmet is vallottak a fiúnak, mert annyira tetszett nekik a terv. Hasonló tervrajzokat és leírásokat találtak a belgrádi tinédzser fiúnál, aki több diáktársát meggyilkolta az elmúlt héten, és a transznemű nashville-i lövöldözőnél is. Az elkövetők láthatólag hónapokig készülnek a mészárlásra és pontos forgatókönyv alapján hajtják végre.

Friss videók

Shares