Habár Jeszenszky Zsolt kollégánk váratlanul elérzékenyült és a Facebookon elnézést kért Baranyi Krisztinától, amiért egy másfél évvel ezelőtti Hobbista-adásban a rá tett dehonesztáló megjegyzésekkel “átlépték a jóízlés határát”, mi a legutóbbi Polbeatben számba vettük: a baloldal prominensei, köztük maga Baranyi az elmúlt években nemcsak a jóízlés, hanem az emberi minimum minden létező határát lépték át az uszító, gyűlöletkeltő, durván személyeskedő, hazug és dehumanizáló kijelentéseikkel. Huth Gergely, Jurák Kata és Bálint Botond felidézte a “Büdös zsidók, patkányok, aberráltak, prostik, gombák, cigányok” címmel közreadott toplistánkat, amelyben balos politikusok és megmondóemberek szövegeit gyűjtöttük össze – köztük a címben szereplő durvaságokat.
A műsorban több olyan példát is felhoztunk, ahol akár életveszélyes fenyegetések értek jobboldali médiamunkásokat, de ennek alig lett következménye. Huth Gergely itt felidézte, hogy például Jurák Kata ellen Baranyi Krisztina párttársa, Juhász Péter olyan módon uszított pár éve, ami után őt és családját a legkülönfélébb, perverz és életveszélyes fenyegetések érték: kolléganőnket leköpték, cigit nyomtak el rajta, autóját tönkretették, következmény nélkül. (Bár egy másik fenyegetőt most lekapcsolt a rendőrség.)
László Petra operatőr kollégánőnkre pedig a világ muszlim fanatikusait uszították rá a szerb–magyar határon történt migránsbetörés után, és amikor videofelvételek és jogerős bírósági ítélet is bebizonyította az ártatlanságát, senki nem kért bocsánatot tőle – nem mintha a rettegésben töltött éveket vissza lehetne adni.
Bálint Botond ugyanakkor – a szociálpszichológiában szerzett több évtizedes jártasságát megcsillogtatva – levezette, hogy mindezek ellenére kifejezetten béketűrő a magyar társadalom, és itt hiába próbálkoznak az Alinsky-forgatókönyvvel, még az ellenzékiek jó része sem hajlandó “uszulni”, és még a legvadabb, külföldről támogatott anarchistákat is csak egy határig tudják felhergelni.
Az adás a téma ellenére a beszélgetés a Polbeatben megszokott jó hangulatban kezdődött. Huth Gergely felvetette: “Szenvedő Szalai Szilárd gipszfigurák tömegét adhatnánk el, ha a PestiSrácok.hu körül tökélyre fejlesztenénk az áldozatipart”. Kiderült az is, Jeszy miatt nélkülözni kellett “Fülest”, azaz Dévényi Istvánt, aki azért nem jött el az adásba, mert a hobbistás kollégáink ország-világ előtt nevetségessé tették személyét, egy cuki mesefigurához hasonlítva őt. Jurák Kata nyomatékosította, nem kellene gúnyolni az újságíró kollégákat, mire Huth úgy érvelt: tudni kell megkülönböztetni a humort és az újságírást, még akkor is, ha egy felületen lát napvilágot a kettő.
Bálint Botond úgy látja, a balliberális oldalon régóta megszokták, hogy bármilyen hecckampányt büntetlenül végigvihetnek, ők viszont végtelenül felháborodnak, ha poén tárgyává válnak. A beszélgetés végén természetesen nézőink is kérdezhettek, érdekes képet rajzolva például a németországi anarchistákról, akikkel a rendőrség sem bír.

You have noted very interesting details! ps decent site.Raise blog range
Дэдпул и Росомаха 2024 https://bit.ly/deadpool-wolverine-trailer-2024
https://bit.ly/krasiviy-seks-video-krasiviy-seks
просування сайту в пошуковій системі google
Выбор подходящего сервера под хрумер https://www.olx.ua/d/uk/obyavlenie/progon-hrumerom-dr-50-po-ahrefs-uvelichu-reyting-domena-IDXnHrG.html влияет на скорость работы и общий результат продвижения.
Happy to dive into discussions, share thoughts, and pick up new insights as I go.
I like hearing diverse viewpoints and contributing whenever I can. Interested in hearing new ideas and connecting with others.
There is my site-AutoMisto24
https://automisto24.com.ua/
Психологи онлайн анонимно. Сеансы с психологом. Онлайн психолог.
Психоаналитик это психотерапевт практикующий психоанализ Психоаналитик это психотерапевт практикующий психоанализ 486
Telegram психолог. Спроси психолога. Дипломированный психолог с опытом работы и отзывами клиентов.
В17 психология. Психотерапевт Оренбург. 871 оценок
Ремонт бампера автомобиля — это популярная услуга, которая позволяет вернуть заводской вид транспортного средства после незначительных повреждений. Передовые технологии позволяют устранить царапины, трещины и вмятины без полной замены детали. При выборе между ремонтом или заменой бампера [url=https://telegra.ph/Remont-ili-zamena-bampera-05-22]https://telegra.ph/Remont-ili-zamena-bampera-05-22[/url] важно учитывать масштаб повреждений и экономическую рентабельность. Экспертное восстановление включает выравнивание, грунтовку и покраску.
Установка нового бампера требуется при критических повреждениях, когда реставрация бамперов невыгоден или невозможен. Цена восстановления варьируется от типа материала изделия, характера повреждений и типа автомобиля. Синтетические элементы поддаются ремонту лучше железных, а современные композитные материалы требуют особого оборудования. Профессиональный ремонт увеличивает срок службы детали и обеспечивает заводскую геометрию кузова.
Рад быть полезным постоянно и в любых обстоятельствах по вопросам Ремонт вмятины заднего бампера – обращайтесь в Telegram hcl17
В17 психология. Б17 психологи. 651 оценок
Б17 психологи. Кпт курган. 878 оценок
Психотерапевт Киров. Сервис по подбору психолога 451 оценок
Сервис по подбору психолога Психотерапевт Оренбург. 551 оценок
Психотерапевт Белгород. batmanapollo.ru 181 оценок
Психотерапевт Оренбург. batmanapollo.ru 634 оценок
Психотерапевт Белгород. Психолог 300 746 оценок
Кпт курган. professorkorotkov.ru 133 оценок
Психотерапевт Белгород. chat-s-psikhologom-v-telegramme.ru 290 оценок
Психотерапевты Самара. chat-s-psikhologom-v-telegramme.ru 569 оценок
Психотерапевт Челны. Психолог онлайн 278 оценок
Кпт курган. Психиатр онлайн 185 оценок
Психотерапевты Самара. Психотерапевт онлайн 979 оценок
Психотерапевты Самара. Психолог онлайн 931 оценок
Good shout.
Here to dive into discussions, exchange ideas, and learn something new as I go.
I like hearing diverse viewpoints and sharing my input when it’s helpful. Happy to hear new ideas and connecting with others.
There’s my web-site-AutoMisto24
https://automisto24.com.ua/
Nice
Nice
full spectrum cbd gummies area 52
distillate carts area 52
thc gummies
В17 психология. Психиатр онлайн 116 оценок
best indica thc weed pens area 52
hybrid gummies area 52
live resin gummies area 52
magic mushrooms online area 52
disposable weed pen area 52
liquid diamonds area 52
snow caps thca area 52
thc gummies for pain area 52
infused pre rolls area 52
hybrid weed vaporizer area 52
thc microdose gummies area 52
live rosin gummies area 52
live resin carts area 52
thca gummies area 52
thc oil area 52
thc pen area 52
sativa vape area 52