Kapcsolódó videók

Mi kérdezünk – Csernus László: majdnem kétszeresére nőtt Újbuda költségvetése, a baloldali vezetés mégis siránkozik a “kivéreztetés” miatt

Csernus László, a XI. kerület fideszes önkormányzati képviselője volt a Mi kérdezünk vendége, aki a gyurcsányista László Imre polgármester rémuralmáról és az egymással is hadakozó baloldali pártokról is beszélt a műsorban. Furcsa, hogy a baloldal folyamatosan az önkormányzatok kivéreztetéséről papol, miközben kerületről kerületre dől meg a terelő és a munka elől menekülő megélhetési politikusok hazugsága. Nincs ez másképp Újbudán sem, ahol a 2019-es 27 milliárd forintról most már 49 milliárdra nőtt a kerület éves költségvetése. A látszatpolitika a harsány szavak és tett nélküli évek jellemzik László Imre kerületi “munkáját”, a baloldal ugyanis csak szavakban erős a zöld témakörben, a valóság az, hogy sem a faültetéssel nem törődnek, a zöldterületeket pedig hagyják beépíteni. Csernus László felhívta a figyelmet arra is, hogy a kerület elkótyavetyéli értékeit, nem tud mit kezdeni a lehetőségeivel, az egészségügyről is csak beszélnek, tenni egyikük sem tesz semmit. A kerületi Momentum pedig mindenki számára láthatóan erőtlen a politikai térben, Gyurcsány Ferenc itt is leuralta a baloldalt, akik a konc és a hataloméhség miatt fenntartják kényszerházasságukat. Közel egy év múlva önkormányzati választásokat rendeznek hazánkban, Budapest legnagyobb és legnépesebb kerületében ugyancsak éles lesz a küzdelem és kulcsfontosságú, hogy a baloldal rémálom megszűnjön.
Szabó Gergő
Szabó Gergő
„De megvolt a mérsékelteknek is a maga veszedelme (...). Amikor legvadabbul tombolt a pártok harca, mindkét táborban görbe szemmel néztek a mérsékeltekre.”

Friss videók

Shares