Kapcsolódó videók

Beszélhetünk-e Pálffy István botrányáról? – The Fair Right (videó)

Pálffy István üstökösként tért vissza a médiába, és annak sebességével is távozott. A teljes baloldali sajtó már valószínűleg a botrány kitörésének pillanatában betárazott legalább nyolcvannégy olyan cikkből, amiben azt taglalják, hogy a jobboldal ezt majd biztosan megpróbálja elsumákolni, de tévedtek. A Pálffy-ügynek lett következménye, ráadásul a baloldal várakozásaival ellentétben a jobboldali sajtó szabadon beszélhetett az esetről. Megértjük az elvárásaikat, hiszen magukból indulnak ki. A Heti Napló szerkesztője például az Arma III. egyik jelenetét használta az adásban, amikor harcászati drónfelvételről esett szó, majd amikor ez kiderült, elnézést kértek, a propagandagyártás az élet pedig haladt tovább.

De nem lehet mindig csak komoly témákról beszélni, ezért a beszélgetés első pár percében megpróbáltuk megfejteni a “szabolcsi szlenget”, de beszélgettünk még Dancsó Péter legújabb videóiról is, amelyekben olyan szinten “dancsicskította” a globalista baloldalt, hogy a fal adta a másikat. Ez azért is fontos, mert a dollárcsecsen nevelkedett ellenzék a következő választást az influenszereken keresztül szeretné megnyerni. Dancsó Péter, a magyar YouTube koronázatlan királya pedig látszólag teljesen öncélúan atomot dobott rájuk. Várjuk a fejleményeket.

Üdv a piacon!

Sajnos azonban egy szomorú témával zártuk a mai beszélgetést, ugyanis kiderült, hogy az Átrium színház bezárja kapuit. Annak ellenére, hogy korábban egy egész előadást szenteltek annak, hogy elénekeljék, nem kérnek a magyar állam pénzéből, most mégis amiatt hiperventillálnak, hogy a kormány nem tartja el őket. A kérdés továbbra is nyitott: el kell-e tartani valamit az adófizetők pénzéből, ha az adófizetők maguktól nem kíváncsiak rá?

Emellett szó volt még az augusztus 20-i tűzijátékról, annak szükségességéről és arról, hogy miért fáj Magyarország születésnapja a baloldal vezérkosainak. A legfontosabb infó pedig szokás szerint a végére maradt: szeptember 15-én 18:00-tól szeretettel várunk mindenkit egy fergeteges közönségtalálkozóra a Polgári Mulatóban.

Friss videók

Shares