Kapcsolódó videók

Kedves biciklisek! – Dezse Vű

A Déli pályaudvar forgalmas kereszteződésében éppen előttem pirosra váltott a lámpa. Ahogy annak lennie kellett, megálltunk, más autók is megálltak, az előttem szabálytalanul az út közepén haladó biciklis, aki egészen addig akadályozta az autóforgalmat, a tilos jelzés ellenére továbbment, és majdnem ütközött is a nekünk jobbról éppen szabályosan elinduló egyik autóval, amely hatalmas fékcsikorgás közepette megállt. Brutális volt, azt hittem, elütik. Szerencsére nem történt baleset, de ez nem a biciklis érdeme, hanem a szemfüles autósé. A biciklis akkor megijedt, nyilván neki állt feljebb, de azért mégis érezte, hogy hülyeséget csinált, és fel is ment a mintegy 10 méterrel odébb lévő bicikliútra, ahol addig is mennie kellett volna egyébként. Ez csak egyetlenegy olyan eset, amit autósként, vagy gyalogosként nap, mint nap tapasztalhatunk a forgalmi és moráli szabályokat egyre jobban ignoráló biciklisek esetében, akik pont tesznek rá, hogy létezik KRESZ, ahogy az sem érdekli őket, hogy a főpolgármester indokolatlan helyeken indokolatlan mennyiségű bicikliutat rajzolt fel nekik, például azzal sem törődve, hogy a mentő nem tud elmenni emiatt rendesen.
Dezse Balázs
Dezse Balázs
Máig munkakutya, az egyik leggyakrabban használt pásztoreb. Ebben a minőségében igazi ezermester. A birkákat kizárólag lelki terrorral tereli, hogy a harapások ne károsítsák a gyapjút, a marhákat már megcsipkedi - ellenkező esetben nem vennék komolyan, és egyszerűen ügyet sem vetnének rá.

Friss videók

Shares