Ha férfiként érkezel Bakuba, nem tudod nem észrevenni, hogy az azeri lányok meseszépek. A plázák az ismert márkák mellett sok dizájnbutikkal is rendelkeznek, az öltözködésre mindenki nagyon odafigyel, az igényes megjelenésre már kisgyermekkortól gondot fordítanak. Megkockáztatom: ez az egyik legelegánsabb város, ahol valaha jártam. A tisztaság lenyűgöző, sehol egy graffiti, de eldobált szemetet sem látni a köztereken, az aluljárókban pattogatott kukoricát árulnak és utcai zenészek játszanak – ellentétben a Budapestre jellemző csövesek, drogosok látványával és a vizeletszaggal. Az autózás még a délutáni dugók ellenére is élményszerű, az utak minősége felülmúlja még az amerikai városokét is. Nem tudom, hogy csinálja a városvezetés, de valamit nagyon tudnak. Hasonló a közbiztonság helyzete is: este tizenegykor nyugodtan lehet sétálni vagy görkorizni a tengerpart mellett, a 25 km hosszú sétányon, nem kell félni rablótámadástól vagy erőszakos bűncselekményektől.
Érdekes dolog az alkohol is, amit ugyan meg lehet vásárolni a boltokban, de a helyiek nem fogyasztják, vagy ha mégis, akkor azt nem nyilvánosan teszik. Azt mondták, nem szokás az italozás, és valóban, a fiatalok inkább teáznak, kávéznak, vízipipáznak, mintsem söröznek. Szívesen beszélgetnek viszont a gazdaságról és a gáz-, valamint a kőolaj-kitermelésről, mert joggal büszkék az eredményekre.
A kőolajmezők nagy része a Kaszpi-tenger alatt található. Elnézve a partközelben található olajfúrótornyokat, ez nyilvánvaló is. Van egy mesterséges sziget is 50 km-re a parttól, ahol komoly kitermelés folyik, mintegy négyszáz munkást foglalkoztatnak. Nekik biztosítják a sportolás lehetőségét, a szigetre focipályát is építettek. Azerbajdzsán napi 668 ezer hordó kőolajat termel, ami a nagyobb olajtermelő országok árnyékában nem tűnhet jelentősnek, ám mégis az, hiszen komoly export folyik Olaszország és Izrael felé. Érdekes, hogy utóbbi nem pénzzel, hanem fegyverekkel fizet, amelyekkel a bakui kormány a hadseregét fejleszti. A brit BP cég egy akadémiát is üzemeltet Bakuban. Itt az olajmérnökök a tanulás mellett a BP saját fúrótornyán gyakorolják az elsajátított tudást.
Láthatunk még régimódi olajpumpákat is, amelyek gémeskútként bólogatnak a sivatagban – ezek látványa számomra kissé Texast idézték. Nem mindegy, hogy milyen fákat ültetnek Azerbajdzsánban, mert ha mélyre lenyúlik a gyökerük, elpusztulnak: sok helyen 20 méteres mélységben már olaj található. Az ország földgázkészletei szintén jelentősek, és az idei év végére már akár 100 millió köbméter azeri gáz is érkezhet a magyar tározókba, így a későbbiekben a magyar gázfogyasztás 10–20 százalékát is a Kaukázusból fedezheti hazánk. Az azeri földgáz Georgián, Törökországon, Bulgárián és Románián keresztül érkezik Magyarországra. A Kaszpi-tengeren található Shah Deniz 2 földgázmezőből olyan mennyiséget tud Azerbajdzsán kitermelni, ami valóban csökkenthetné Európa jelenlegi energia gondjait.
Annak mindenki örül, hogy Nagorno-Karabahban nyugodt a helyzet. Azerbajdzsánnak és Örményországnak területi követeléseik vannak egymással szemben a Kaukázusban, amely már többször fegyveres összetűzésbe torkollott. Legutóbb tavaly augusztusban volt egy ütközet, amikor az azeri csapatok elfoglaltak több magaslati pontot. A tűzpárbajban két örmény és egy azeri katona vesztette életét. Ezt megelőzően sokkal súlyosabb harcok folytak a hegyekben: az 1991-ben kirobbant és több évig elhúzódó első „nagorno-karabahi” (Hegyi-Karabah) háború több mint 30 ezer áldozatot követelt. Ezt követően 2020 őszén Örményország és Azerbajdzsán ismét összecsapott a kaukázusi terület miatt, amely Jereván beavatkozása miatt de facto elszakadt Azerbajdzsántól. A második hegyi-karabahi háborúban több mint 6500 ember veszítette életét, és az Oroszország közvetítésével létrejött tűzszüneti megállapodás alapján Moszkva orosz békefenntartókat küldött Hegyi-Karabahba, Jereván pedig területi engedményeket tett Bakunak.
Folytatjuk!
