Kapcsolódó videók

GEOrgPOLITIKA – Fehérorosz bázisa lett a Wagnernek

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a nehézfegyverek átvételének előkészületeit a Wagner katonai magáncégtől. Közölték, hogy a fegyverek a nemzeti fegyveres erők egységeihez kerülnek. A minisztérium által a közösségi médiában kedden közzétett rövid közlemény nem közölt további részleteket a fegyverátadásról. A Wagner csoport jelenleg számos olyan fegyverrel rendelkezik, mint a reguláris csapatok, köztük harckocsikkal, légvédelmi rendszerekkel és támadó repülőgépekkel.

A Wagner csoport teljes mértékben az állami támogatástól függ – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Kremlben az ország katonai parancsnokainak találkozóján. A katonai magáncég vadászgépeit a védelmi minisztérium és az állami költségvetés szállította és fizette – tette hozzá. Az orosz hatóságok 2022 májusa és 2023 májusa között 86,26 milliárd rubelt (344 milliárd forint) különítettek el a Wagner vadászgépeire, bérekre és ösztönző kifizetésekre – árulta el az elnök. A befektetés azért nem bizonyult rossznak, hiszen a Wagner Ukrajna mellett még számos országban, így Szíriában, Maliban és Líbiában is érvényesíti Oroszország stratégiai érdekeit. Híradások szerint egyelőre nem is szándékozzák kivonni őket a külföldi bázisokról.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök átadott egy katonai bázist a Wagner számára. Az elnök még kedden bejelentette, hogy jogi keretet fog teremteni a magánhadsereg számára. A Wagner viszont nem nyithat toborzóirodákat (egy már működik Fehéroroszországban) és nem hirdethet. Lukasenka szerint aki csatlakozni akar a magánhadsereghez, az úgyis megtalálja annak a módját.

Továbbra is heves támadásnak vannak kitéve az ukrán csapatok az összes frontszakaszon. Putyin elnök keddi beszédében összesítette a legfrissebb ukrán technikai veszteségeket: Ukrajna az ellentámadásának kezdete, június 4-e óta 259 harckocsit és 780 páncélozott járművet veszített – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden katonatiszteket fogadott a Kremlben. Mindeközben az ukrán hadvezetés folyamatos sikerekről számol be. Az orosz katonai vezetés viszont beszólt Kijevnek, hogy ha ilyen tempóban haladnak előre, akkor 16 év múlva talán visszafoglalják a Donbasszt.

A Google-t újabb bírsággal sújtották Oroszországban egy korábbi bírság megfizetésének elmulasztása miatt: az amerikai informatikai óriáscégnek több mint négymilliárd rubelt (kb 16 milliárd forint) kell fizetnie az orosz költségvetésbe – közölte a Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat. “A moszkvai Presznyenszkij kerület békebírósága a Google LLC ellen a meg nem fizetett összeg kétszeresének megfelelő bírságot szabott ki” – áll a közleményben. A szolgálat 2022 februárjában arra a következtetésre jutott, hogy a Google tulajdonában lévő YouTube videomegosztó oldal átláthatatlan, elfogult és kiszámíthatatlan szabályokat alkalmaz a fiókok és tartalmak blokkolására. A hivatal bűnösnek találta a vállalatot erőfölénnyel való visszaélésben, és kétmilliárd rubelt meghaladó forgalmi bírságot szabott ki. A Google megpróbált fellebbezni a döntés ellen, de a fellebbviteli választottbíróság helybenhagyta a hatóság álláspontját.

Több tucat orosz médiaforrás panaszkodott arra, hogy az ukrajnai különleges művelet megkezdése után blokkolták YouTube-csatornáikat. A Roszkomnadzor 2022 márciusában 54 ilyen esetről számolt be, amelyek többek között a RIA Novosztyit, a Szputnyikot, a Pervij Kanalt, a Rosszija–1-et, az NTV-t és az RBK-t érintették. Sokan közülük bíróságon támadták meg a blokkolást.

Rekordszámú bevándorló érkezett Németországba 2022-ben. A Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint az elmúlt évben 2 666 000 ember költözött Németországba. Ebből mindössze 87 ezer európai uniós állampolgár. A legtöbb bevándorló Ukrajnából, Szíriából, Afganisztánból és Törökországból érkezett. Megnégyszereződött viszont azoknak a németeknek száma, akik elhagyják hazájukat. Tavaly 1 204 000 ember költözött el Németországból: a legtöbben Ausztriába, Svájcba és az USA-ba vándoroltak ki.

Friss videók

Shares