Kapcsolódó videók

Amíg plébánián voltam, én fogadtam be a hajléktalanokat, most közöttük élek, ennyi a változás – Interjú Kardos Mihály atyával (Videó)

Nehezen találtuk meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Szegedi Hajléktalanellátó Központját, talán éppen az egy hete szakadó eső is hozzájárult, hogy késtünk. A Gondviselés Házában a borús idő ellenére is kedvesen fogadtak, Kardos Mihály atya pedig már várt ránk. Az asztalra szépen kiteregette a nyomtatott sajtót, amelyekben megírták a rendkívüli eseményt, amikor találkozhatott Ferenc pápával, és a Szentatya kezet csókolt neki. Neki, a hajléktalanszállón élő, kerekesszékbe kényszerült atyának. Azért nem kell engem félteni, nem vagyok én még olyan öreg, csak kéthetes vagyok – felel furcsa mosollyal a teremben uralkodó hideget firtató kérdésünkre, és egy pillanatig átfut az agyamon, hogy szegény öreg atyának talán már kicsit kihagy az elméje, de nagyobbat nem is tévedhettem volna. Kéthetes, ja, hogy két hetes, azaz hetvenhét – oldjuk fel a szóvicc rejtvényét, amin az atya már nevet. Mihály atya kedvesen megnyugtat minket, hogy vannak, akiknek sokkal lassabban esik le a tantusz…

Ottlétünk hangulata végig ilyen is marad, és a viccelődés mellett gyakran elképedünk, amikor Mihály atya olyanokat mond, hogy “a 88. oldalon Ferenc pápa arról ír, hogy…” Ilyen szellemi frissességgel talán soha nem is rendelkeztünk, de olyan szerénységgel és kedvességgel sem, ahogyan Mihály atya bánik velünk. Nevettet, kérdez, meghallgat. És, hogy minden jól sikerüljön, felvétel előtt még elmondunk egy Üdvözlégy Máriát is közösen.

Mihály atya története – amikor a pápalátogatás során a Szentatya külön odament a kerekesszékbe kényszerült sorstársához, és megcsókolta a kezét – bejárta a magyar sajtót. Innen tudhattuk meg, hogy Mihály atya cukorbeteg, emiatt kapcsolódott élete második szakaszában össze a tolókocsival és a szegedi hajléktalanszállóval, mert még így is szolgálni szerette volna az Istent. Jelenleg is egy szobában, többedmagával lakik, de minden nap délután mise van a szállón. Mivel már látom itt a kommentekben egyes felületes olvasók totális értetlenségét, szeretném hangsúlyozni, hogy Mihály atya döntött úgy, hogy a hajléktalanszállón folytatja szolgálatát. Kérhette volna magát valamelyik egyházi öregek otthonába, de ő mégis úgy hatrozott, hogy itt nagyobb szükség van rá.

Mivel a legtöbb portál a különleges eseményről kérdezte az atyát, arra gondoltunk, nem tesszük fel sokadjára ugyanazokat a kérdéseket. Inkább megpróbáljuk bemutatni, hogyan él, milyen egy napja. Mint Mihály atya az interjú elején elárulja, az életében egyszerűen történnek a dolgok, még az is, ahogy a papi pályát választotta. Talán ez a derűs, az egyszerűségre törekvő élet olyan, amiről érdemes többet megtudni. Nem a hosszú élet titkáról, hanem a tartalom titkáról.

A videót László Petra és Susánszky Mátyás készítette

Susánszky Mátyás
Susánszky Mátyás
...vérszomját és harcművészetben való jártasságát sokan hajlamosak alábecsülni, ami nem csoda, hiszen leglátványosabb ütközeteit a föld alatt, gyakorlatilag kulisszák mögött vívja. Hasonló harcmodor és hadszíntér esetén Hunyadi János sem kapott volna akkora publicitást, pedig föld felett ő volt a Hadak Villáma.

Friss videók

Shares