Kapcsolódó videók

GEOrgPOLITIKA – Lematricáztak egy arab utcatáblát Düsseldorfban

Düsseldorfban ismeretlenek lematricáztak egy arab nyelvű utcatáblát. A felirat helyére egy lovag került, amely lóháton üldözi az ellenségeit, az utcát pedig átkeresztelték Karl-Martell-Strasséra. Az ügy nagy port kavart a nemzetközi sajtóban, a rendőrség pedig nyomozni kezdett az elkövetők után. A Telegramon jelentkezett egy eddig ismeretlen csoport Rajnavidéki Forradalom (Revolte Rheinland) néven és vállalták a felelősséget a történtekért. Az üzenet szerint a történelemhamisítás és az önfeladás ellen hajtották végre az akciót és tüntették el a „szégyen utcatábláját”. Az általuk választott utcanév egyébként egy frank harcos emlékét idézi, aki 1300 évvel ezelőtt hősiesen harcolt az Ibériai-félszigetre betörő arabok ellen, 732-ben pedig megállította az arabok hadseregét, akik be akartak törni Közép-Európába.

„Oroszország a saját feltételei szerint fogja meghatározni a nyugati országokkal történő együttműködés jövőbeli kilátásait, ha és amennyiben azok vezetése kijózanodik” – jelentette ki hétfőn Szergej Lavrov külügyminiszter. A Kreml már többször utalt arra az elmúlt időszakban, nem az a kérdés, a nyugati országok akarnak-e még üzletelni Oroszországgal, hanem az, hogy Oroszország szóba áll-e még velük. Jelenleg Kína az orosz földgáz és kőolaj legnagyobb átvevője az újonnan kiépített szibériai vezetékrendszeren, Iránban pedig Oroszország lett a legerősebb külföldi befektető. A jelenlegi orosz kereskedelem jóval meghaladja az eddigi, az Európai Unióval lebonyolított üzleti forgalmat.

Irán a nemzetközi szankciók ellenére belépett a világ nagy autógyártói közé. A tavalyi adatok szerint hatodik helyen áll azon országok között, akik 2022-ben növelték a termelésüket. Az Iszlám Köztársaságban 1 064 000 autó gurult le tavaly a gyártószalagokról.

Olaf Scholz német kancellár megerősítette a sajtónak, hogy megérkezett Ukrajnába a 18 darab Leopard 2A6 harckocsi, amelyek személyzetét a Bundeswehr oktatói képezték ki. Németország ezzel átadta Kijevnek a páncélosai 10 százalékát. Ezzel Németország már összesen 60 darab páncélost adott az ukrán hadseregnek. Boris Pistorius német védelmi miniszter szerint ezzel már meg lehet fordítani a háború kimenetelét.

A német szövetségi kormány annak ellenére sem szünteti be az Ukrajnának nyújtott katonai segítségét, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, nukleáris fegyvereket telepít a szomszédos Fehéroroszországba. A Külügyminisztérium ezt a lépést egy további nukleáris fenyegetésnek minősítette Moszkva részéről. „Visszautasítunk minden ilyen megfélemlítési kísérletet és ezek nem is tántorítanak el minket az általunk kijelölt politikai iránytól” – nyilatkozta Annalena Baerbock hivatala, hozzátéve: „a Putyin által emlegetett párhuzam a NATO atomfegyvereiről csak a megtévesztést szolgálják és nem igazi észérvek Moszkva ezen döntésére”. Ezt az álláspontot képviseli Marie-Agnes Strack Zimmermann, a Szabaddemokrata Párt (FDP) politikusa is, aki a védelmi bizottság elnöke is egyben. „Nem térhetünk le erről az útról, Ukrajnát továbbra is támogatni fogjuk” – nyilatkozta a Frankfurter Allgemenie Zeitungnak.

Friss videók

Shares