Kapcsolódó videók

Időskori bántalmazás az, amit a baloldal az édesapámmal csinál – Portrébeszélgetés Jeszenszky Zsolttal (VIDEÓ!)

Bár a családjában több politikus is volt, ő mégsem ezt a pályát választotta, inkább a zene felé fordult, 25 évet dolgozott le ezen a területen. Később viszont mégis úgy döntött, hogy ha nem is politikusként, de szeretné hallatni a hangját a közéleti témákban és egy bejegyzése hozta az áttörést, ami a baloldalon kiverte a biztosítékot. Ekkor határozta el, hogy felveszi a kesztyűt. Kezdetben az Echo TV Civil kör című műsorában, majd a Keménymag című műsorban fejtette ki a véleményét, de már régóta terve volt, hogy hobbijából – a politizálásból – műsor legyen, amire végül a PestiTV-nél nyílt lehetősége. A volt külügyminiszterként ismert édesapjával való kapcsolatát sokat kritizálja a baloldali sajtó, ami egy fájó pont számára, de azt mondja, hogy alapokban nincs vita édesapja és közte, hiszen az alapértékeit ő is otthonról hozza. Ugyanakkor aljas, idős abúzusnak tartja, hogy a baloldal édesapja hiúságát kihasználja és felhasználja politikai céljaik elérésére. Ismerjék meg közelebbről Jeszenszky Zsoltot, a Politikai Hobbista főszereplőjét. 

Fotó: PestiSrácok.hu

Friss videók

Shares