Immár 19. alkalommal avattak tiszteletbeli székelyeket a homoródmenti Oklánd unitárius templomában, a Szász Jenő által alapított Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezésében. A címmel olyan anyaországi magyarokat ismernek el, akik sokat tesznek a székelyföldi kapcsolatok erősítéséért és a nemzetért. A díjazottak méltatásán és az unitárius áhitaton túl a templomkertben, az összegyűlt korábbi tiszteletbeli székelyek részvételével megkoszorúzták Kelemen Levente néhai oklándi tiszteletes szobrát, aki talán a legtöbbet tette a 2004. december 5-i népszavazás Gyurcsány-féle nemzetellenes kampányában okozott lelki sebek gyógyításáért, a határon belüli és túl közösségek újraegyesítéséért. Videónkban megszólal Kelemen Kincső, Kelemen Levente lánya, több frissen felavatott tiszteletbeli székely, Tőkés Lóránt, Oklánd unitárius papja, illetve a címmel korábban szintén kitüntetett két kollégánk: Stefka István és Huth Gergely.
Kelemen Leventéről készült portréfilmünk, a Kovászember ITT nézhető meg, alább pedig az idei avatás fotóit láthatják, Kelemen Éva Facebook-oldaláról kölcsönözve.
A videót készítette: László Petra/PS