Kapcsolódó videók

Kovács Zoltán a PS-nek: Karácsony Gergelyék hülyének nézik a magyar embereket (Videó)

Karácsonyék próbálják elhitetni, hogy több mint fél milliárd forint mikroadományokból gyűlt össze, ezzel pedig hülyének nézik a magyar embereket– vélekedett Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Miközben pedig a magyar baloldalhoz gurul a dollár, a font és az euró, aközben a hazánknak járó uniós pénzek nem érkeznek, ami Kovács szerint azzal magyarázható, hogy Brüsszel szeretné megrendszabályozni a renitens tagállamokat. Hozzátette, a nekünk járó források vélhetően azóta már Ukrajnában vannak, erről pedig a Bizottság nem hajlandó átlátható módon elszámolni. A tanárok béremelése kapcsán az államtitkár kifejtette, hitelből nem lehet emelni a béreket, a kormány pedig elkötelezett egyfelől a tanárok béremelése mellett, de amellett is, hogy ezt az ország teherbíró képességével összhangban tegyék. 

Nézze meg a videót!

Szalai Szilárd
Szalai Szilárd
Iskolában a mudi megalázóan gyorsabban tanul, mint a "szokásos" munkakutyák, a lényegesen kisebb mosóerejű dobermannok és hatósugarú német juhászok. Élénk vérmérséklete ellenére nagyon szófogadó, lakásban is ideális társ, a maga tízkilós testtömegével keveset eszik, de ha megtanítjuk rá, megfogja a postást.

Friss videók

Shares