Kapcsolódó videók

Ismét megrohanták volna a Karmelitát a diáktüntetők, csak menet közben elfogytak (Videó)

Csütörtökön a Belügyminisztérium előtt próbáltak rendszert dönteni a diáktüntetetők, akik a mérsékelt érdeklődést észlelve inkább spontán utcabálba fojtották bánatukat. A szokásos rigmusok skandálását követően az apátiába fulladó utcabuliból néhányan inkább mégis a Karmelita kolostor felé vette az irányt, útközben azonban elfogyhatott a maradék lelkesedés is: stábunk csak a keddi virrasztás után csomagoló négy diákkal– és a tüntetőket messze meghaladó számú turistával– találkozott a Várban. Ők azt mondták, nem szívesen látták volna a minisztériumnál demonstrálókat, mivel azok egy része erőszakos tüntető, ráadásul a politika is beférkőzött a soraikba. Jelen esetben mondjuk inkább kiférkőzött, hiszen Hajnal Miklós például már a rendezvény hivatalos programjának kétharmadánál sietve távozott a tüntetésről. Úgy tűnik, lassan a Momentum is kinövi a demonstrációkat– ez pedig minden érintett kapcsán sokat mondó.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

[foogallery id=”932102″]

 

 

Szalai Szilárd
Szalai Szilárd
Iskolában a mudi megalázóan gyorsabban tanul, mint a "szokásos" munkakutyák, a lényegesen kisebb mosóerejű dobermannok és hatósugarú német juhászok. Élénk vérmérséklete ellenére nagyon szófogadó, lakásban is ideális társ, a maga tízkilós testtömegével keveset eszik, de ha megtanítjuk rá, megfogja a postást.

Friss videók

Shares