Kapcsolódó videók

Újabb tüntetés a budai várnál, de ez most más, mint a korábbiak | The Fair Right (videó)

Tüntetés tüntetés hátán. Az ellenzék ismét utcára hívta a híveit, hogy megmutassák: ők vannak többségben. A megközelítőleg ezer fő ezt sajnos nem tudta kellően bemutatni, de a tüntetés arra jó volt, hogy szinten tartsák a „forradalmi” hangulatot. Amolyan váltott műszakban dolgoznak. Hétköznap Trágár Lili, hétvégén az álcivil szervezetek hergelik az embereket. Minket viszont senki sem helyettesít, így egyedül vágtunk neki a tüntetésnek, ahol arról kérdeztük a tüntetőket, hogy mit várnak a kordonbontóktól és Brüsszeltől. Fantasztikus válaszokat kaptunk. Nézzétek meg a teljes videót!

A Magyar Anyák és a Pedagógus Egység nem is találhatott volna jobb alkalmat a tüntetésre, mint az anyák napját. Senkit ne tévesszen meg a két szervezet hangzatos neve. Attól, hogy szerepel benne a “magyar” és a “pedagógus” szó, még egyikhez sincs sok közük. A szervezésben természetesen részt vett a PDSZ, a NANE és a Patent Egyesület is. A két utóbbiról tudni illik, hogy csak akkor hajlandóak párbeszédet folytatni, ha a vitapartnerük el van kábítva, ki van herélve (nemtől függetlenül), vagy minimum ugyanabba az elképzelt univerzumba delirálta magát, ahol ők élik a mindennapjaikat. Ellenkező esetben mindennemű párbeszédet kizárnak.

Forrás: Facebook, NANE Egyesület

Fontos megjegyezni, hogy többen úgy reklámozták ezt a tüntetést, mint a gyermekvédelem legfelsőbb szintjét, amiért a rendőrökre támadó felhergelt diákok kaptak némi könnygázt, majd tíz percen belül gyógyuló sérüléseket “szenvedtek”, viszont ugyanezen csoportok fennhangon hirdették az abortuszhoz való jogot, ami már nem is sima jog, hanem egyenesen alapjog az ő olvasatukban. A rendőrre támadó gyerek nem kaphat könnygázt, de amíg az anyaméhben van, addig fel is darabolhatják egy orvosi csipesszel. Logikus…

Forrás: Facebook, NANE Egyesület

Számtalan meghívást intéztünk már hozzájuk olyan témákkal kapcsolatban, amelyek miatt napi szinten okádták tele a Facebook-oldalukat hűtőmágnes-bölcsességekkel, de eddig egyikre sem reagáltak. Ők szervezték az említett tüntetést, mivel a kormány állítólag nem hajlandó kommunikálni velük (stb stb). Hogy ezt az “O1G” és a “mocskos Fidesz” típusú népművészeti zsírkrétarajzok előtt vagy után találták ki, azt már nem tudjuk. Mi mindenesetre feltettünk nekik négy rémisztően egyszerű kérdést, amelyekre igazán érdekes válaszokat kaptunk.

20230507 Tüntetés vasárnap délután az erőszakos rendőri fellépés ellen a budai Várban, a Magyar Anyák akciócsoport, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Nőkért Egyesült és a Tanítanék mozgalom szervezésében. A rendezvényen Dobrev Klára is részt vett, Gyurcsányét ugyanis felháborította a “rendőri erőszak”, amivel a Karmelita előtt fékezték meg az agresszív tüntetőket. // fotó: Hatlaczki Balázs

Mit üzennél Orbán Viktornak?

Ez tipikusan az a kérdés, amire tüntetés közben szívesen válaszol a „csillogószemű kormányváltó erő”. Most is érdekes válaszokat kaptunk. Volt, aki szerint csak simán le kellene mondania, de mások nem érték be ennyivel. Vagyonelkobzásról és száműzetésről beszéltek egy elvileg békés demonstráció alatt, ami valamilyen felfoghatatlan módon egy csapásra megváltoztatná a tanárok helyzetét. Felmerül hát a kérdés: miről is szólt ez a tüntetés? De találkoztunk olyan cserediákokkal is, akik nem értették a kérdést, viszont kedvesen megkértek minket, hogy magyarázzuk már el nekik, miről is szól ez a rendezvény, mert ők nem beszélnek magyarul.

Miről szól a mai tüntetés?

Ezzel a kérdéssel viszonylag egyszerű kiszűrni a hobbi-tüntetőket, akik csak az élmény kedvéért mennek kormánytbuktatni. Igen, ez manapság egy létező fogalom. A gyakorlott tudósító már arcról ismeri a tüntetés résztvevőinek egy jelentős részét. A hobbi-tüntetők rendszeresen fogalmatlanul bámulnak maguk elé a kérdés hallatán, majd minden agysejtjüket összeguberálva mondatokat formálnak a szájüregükből kiáramló betűhalmazból. Az alkalmi tüntető ettől kicsit ügyesebb. Ők többnyire tudják, hogy miért vannak ott, ahol. Az ő válaszaik is bekerültek a videóba.

20230507 Tüntetés vasárnap délután az erőszakos rendőri fellépés ellen a budai Várban, a Magyar Anyák akciócsoport, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Nőkért Egyesült és a Tanítanék mozgalom szervezésében. A rendezvényen Dobrev Klára is részt vett, Gyurcsányét ugyanis felháborította a “rendőri erőszak”, amivel a Karmelita előtt fékezték meg az agresszív tüntetőket. // fotó: Hatlaczki Balázs

Milyen eredményt vársz a kordonbontó tüntetéstől?

Ez már csak azért is kiváló kérdés, mert erre nagyon sokan szeretnének választ kapni, köztük az alkalmanként gondolkodni képest tüntetők is. A mai tüntetés résztvevőitől elég szerteágazó válaszokat kaptunk a kordonbontás eredményét illetően, egy dologban azonban egyetértettek: jó dolgokat szeretnének. Sajnos nem derült ki, hogy ez pontosan mit is takar. Ennyi erővel azt is mondhatták volna, hogy „legyen tánc meg zene”.

Számítasz-e bárminemű külföldi segítségre a tüntetés kapcsán?

Gyakran látjuk, hogy a Magyarországot nem első számú hazájuknak tekintő politikusok folyamatosan azt követelik Brüsszelben, hogy vonjanak meg tőlünk minden létező jogot. Erre azért van szükség, mert mi dekadens módon kiállunk a nemzeti érdekeink mellet, ahelyett, hogy alávetnénk magunkat az „Egyesült Európai Államok” projektnek. Elvégre is, nem értünk mi a politikához. Hadd döntse el Brüsszel, hogy mi jó nekünk, tahó magyaroknak, akik olyan maradi dolgokat mernek állítani, hogy az anya nő, az apa férfi. Ez a hozzáállás jellemezte a tüntetők egy részét is, akik valamiféle beavatkozásra számítanak Brüsszeltől, mivel nekik az a dolguk, hogy megbüntessenek minket, nekünk pedig az, hogy engedelmeskedjünk. Láttunk már ilyet korábban, csak akkor nem kék, hanem vörös volt a zászló a csillag mögött. Köszönjük, nem kérünk belőle.

20230507 Tüntetés vasárnap délután az erőszakos rendőri fellépés ellen a budai Várban, a Magyar Anyák akciócsoport, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Nőkért Egyesült és a Tanítanék mozgalom szervezésében. A rendezvényen Dobrev Klára is részt vett, Gyurcsányét ugyanis felháborította a “rendőri erőszak”, amivel a Karmelita előtt fékezték meg az agresszív tüntetőket. // fotó: Hatlaczki Balázs

Senkit se tévesszen meg ez az álcivil tüntetés. Ennek köze nem volt a gyerekekhez, a tanárokhoz, de még a politikusokhoz sem. A tüntetés egyetlen egy célja a hergelés volt. A hergelés és a „forradalmi hangulat” fenntartása. A minőségi felforgatáshoz folyamatosan szinten kell tartani a népharagot. Ha nincs, akkor szítani kell. Elégedetlenséget kell generálni, mert csak az elégedetlen állampolgár akarja majd leváltani a kormányt. Ezeket nem mi találtuk ki, hanem Saul Alinsky, aki 12 pontban írja le, hogy mi a menete egy rendszer megbuktatásának. George Orwell kiválóan leírta, hogy miként működik egy dísztópia, de Saul Alinsky volt az, aki megtervezte az odavezető utat.

Friss videók

Shares