Kapcsolódó videók

Szánthó Miklós: visszatértünk, a világ legnagyobb konzervatív dzsemborija 2022 után ismét Budapestre jön!

A tavalyi CPAC óriási siker volt, ez levezethető abból a frusztrációból, ahogyan a baloldali sajtó reagált– mondta Szánthó Miklós a CPAC Hungaryt megnyitó sajtótájékoztatón a Bálnában. Szánthó szerint ez az egész jobbildali közösség sikere. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az Egyesült Államok nem egyenlő a Biden-adminisztrációval, a wokeizmussal, Magyarországnak pedig igenis vannak barátai Amerikában is. Erre jó példa, hogy 2022 után idén is hazánkban rendezik meg a világ legnagyobb konzervatív dzsemboriját. Szánthó Miklós a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva  azt is elmondta, a liberálisok ettől epét fognak hányni, ami a rendezvény és a konzervatív erők sikerességét támasztja alá.

Szánthó a CPAC-et megnyitó sajtótájékoztatón elmondta, a rendezvény szlogene: együtt erő vagyunk, ami szól arról is, hogy csak együtt tudunk kiállni az értékeinkért: az Isten, haza, család hármasért. A másik vége a mondásnak, hogy csak együtt vagyunk elég erősek a békéhez.

Szánthó szerint az USA-nak és Europának is az az érdeke, hogy a kontinensen béke legyen, és hogy a világ összekapcsoltsága ne zsugorodjon. Hozzátette,

ha a békét továbbra is Ukrajna végső győzelméhez kötjük, az azt eredményezi, hogy Amerika legfontosabb szövetségese meggyengül, a másik oldalon pedig létrejön egy orosz-kínai tengely.

Kiemelte, az EU egy békeprojektként jött létre, amelynek célja egy erősebb és egységesebb Európa.

Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió elnöke szerint Amerika elfelejtette azokat az alapelveket, amiről a CPAC szól. A nagy városokban legalábbis mindenképpen. Mint fogalmazott, ehhez jön hozzá, hogy az olyan aktorok, mint Soros György meg akarják törni a konzervatívok számára kiemelten fontos intézményeket, az isten, haza család intézményeit.

Schlapp szerint Sorosék azért haragszanak például a magyar kormányra, mert az a fenti értékeket a kormányzati politika középpontjába emelte.

Retorzió éri, aki Amerikában kimondja: az anya nő, az apa férfi

Schlapp szerint egyébként az amerikai média nem szabad, ugyanis szerinte az a konzervatív értékek eltörlésére esküdött erők kezében áll. Szánthó Miklós a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva ennek kapcsán azt is megjegyezte, ha ki is lehet mondani olyat egy ameriaki sajtótermékben, hogy az anya nő, az apa férfi, akkor azt csak úgy, hogy utána retorzióra számíthat az illető.

Vörös posztó a woke szemében Magyarország

Schlapp köszöntőjében beszélt arról is, hogy a CPAC sok országban megfordult, mégis a magyarországi helyszín a legellemtmondásosabb Amerikában. Az Amerikai Konzervatív Unió elnöke szerint szerint mindez azért van, mert Magyarország azokat az értékeket képviseli, amit a woke ideológia gyűlöl: a házasságok száma nő, az abortusz száma csökken, a kormány pedig támogatja a gyermekek születését.

Ha Trump lenne az elnök, nem lenne háború

Az ukrajnai háború kapcsán kifejtette, az amerikai nép nem akar háborút és úgy gondolja, hogy ha Trump lenne az elnök, nem lenne háború.

Kell egy erős elnök, akitől félnek, aki képes kordában tartani az agresszorokat

-mondta Schlapp.

Szánthó Miklós pedig a PestiSrácok.hu-nak úgy vélekedett, az egy ténykérdés, hogy míg a magukat pacifistának, Donald Trumpot pedig toxikusnak és “harcosnak” tartják a Demokraták addig Obama és Biden is háborúba vitték Amerikát. Ezzel szemben Trum nem indított háborút, az oroszok pedig nem merték megtámadni Ukrajnát.

Szalai Szilárd
Szalai Szilárd
Iskolában a mudi megalázóan gyorsabban tanul, mint a "szokásos" munkakutyák, a lényegesen kisebb mosóerejű dobermannok és hatósugarú német juhászok. Élénk vérmérséklete ellenére nagyon szófogadó, lakásban is ideális társ, a maga tízkilós testtömegével keveset eszik, de ha megtanítjuk rá, megfogja a postást.

Friss videók

Shares