Kapcsolódó videók

Dúró Dóra az iskolai pedofil-botrányokról: Szigorítani kell a gyermekvédelmi törvényt (PS-interjú)

Az ellenzéki oldalon is felmerült, hogy időszerű lenne szigorítani a gyermekvédelmi törvényt az budapesti és vidéki iskolákban felszínre került pedofil botrányok sora és az Eötvös Gimnáziumban felmerült vesztegetési ügy miatt. Dúró Dóra a PestiSrácok.hu-nak arról beszélt, sürgősen új jogszabályokat kell hozni a gyermekek védelmének érdekében, az Európai Uniónak pedig szerinte ebbe nem lehet beleszólása. A jövő évi önkormányzati és EP-választásokra készülve a Mi Hazánk alelnöke esélytelennek nevezte, hogy az ellenzéki pártokkal közös listán induljanak, azt azonban jelezte, önálló EP-listát állítanak 2024-ben. Dúró bejelentette továbbá, Csath Magdolna közgazdász professzort jelölte a jegybank monetáris tanácsába a Mi Hazánk Mozgalom. 

A Mi Hazánk alelnöke csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az egyebek mellett a gazdaságfejlesztés, a pénzügyi hatékonyság és az innovációmenedzsment kérdéseivel foglalkozó szakember életművét állami és tudományos díjakkal ismerték el.

Nem pártemberről van szó

– emelte ki, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy jelöltjük életpályája során már sokszor bebizonyította nemzeti elkötelezettségét.

Csath Magdolna a sajtótájékoztatón arról beszélt: Magyarországon napjainkban “olyan mértékben egymásnak feszülnek erők, hogy az már árt a gazdaságnak”. Megemlítette: régóta foglalkozik azzal, hogyan járulhat hozzá a gazdaság versenyképesebbé tételéhez a fiskális és a monetáris politika, mi ezek feladata, és hogyan lehet kezelni e két politika összeütközését, hiszen ezek egyensúlyára és harmóniájára van szükség a fejlődéshez.

Esélytelen a közös indulás

A sajtótájékoztatót követően a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Dúró kifejtette, esélytelen, hogy részt vennének egy esetleges ellenzéki előválasztáson, vagy hogy közös listán indulnának más ellenzéki pártokkal. Az alelnök szerint a politikusoknak nem valaki ellen, hanem Magyarországért kell politizálnia, így nem tudja értelmezni Gyurcsány Ferenc azon szavait, miszerint aki, nincs a DK-val, az a Fidesz érdekeit szolgálná.

Jelezte továbbá, a Mi Hazánk jövőre saját EP-listával (is) indul, neki azonban nincsennek európai parlamenti ambíciói, így várhatóan nem indul a választásokon.

Szigorítani kell a gyermekvédelmi törvényt

Az Eötvös Gimnáziumban felmerült vesztegetéses vád kapcsán Dúró portálunknak elmondta, a gyermekek jövőjét súlyosan befolyásoló ügyről van szó, ezért a kormány fellépését várja a kérdésben. Az iskola egyik tanárával kapcsolatban felmerülő szexuális jellegű visszaélésről szóló gyanú kapcsán pedig úgy vélekedett, a gyermekvédelmi törvény mihamarabbi szigorítására van szükség. Mint ismert, az ügyben tanúként meghallgatott Menyhért Mészáros László szerint korábbi munkahelyéről azért kellett az Sz. P. nevű tanárnak „elmenekülnie”, mert szerelmeslevelekkel bombázta egyik diákját. Az „udvarlás” a lány szüleinek tudtára jutott, aki azonnal számon kérték az intézményt. Ezután került Sz. P. az Eötvös alkalmazásába, ahol feleségével együtt lány diákjainak a hálótermében aludt egy osztálykirándulás alkalmával.

Fotó:MTI/Soós Lajos

Szalai Szilárd
Szalai Szilárd
Iskolában a mudi megalázóan gyorsabban tanul, mint a "szokásos" munkakutyák, a lényegesen kisebb mosóerejű dobermannok és hatósugarú német juhászok. Élénk vérmérséklete ellenére nagyon szófogadó, lakásban is ideális társ, a maga tízkilós testtömegével keveset eszik, de ha megtanítjuk rá, megfogja a postást.

Friss videók

Shares