“És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik. Ők, akik örökségbe kapták: Ilyen nagy dolog a Szabadság?” – írja Márai. Ők tudják. Ők, történelmünk élő emlékezetei, akik 66 évvel ezelőtt, tizenéves, szinte gyerek fejjel, gondolkodás nélkül fogták meg a fegyvert, mert hittek egy szabad Magyarország reményében. Hőseinket, az 56-osokat ugyan bitóra küldhették, sortűz elé állíthatták, félsüketre verhették, deportálhatták, sötét rideg cellába vethették, de a szabad Magyarország eszményét nem vehették el tőlük soha. Hiába teltek el még évtizedek, a kommunista rezsim uralmát 1956 roppantotta meg – 56-os hőseink nélkül 89 sem jöhetett volna el.
66 évvel a forradalmi események után a valódi, hús-vér nemzeti hősök némán néznek végig a ma tizenéves fiataljain, akik a szent forradalom leverőinek ivadékaival vonulnak tüntetni éppen a szabadságharc évfordulóján és összefacsarodik a szívük – mondják. Nekünk és persze tanároknak, pedagógusoknak a felelőssége – azoké is lenne, akik inkább Gyurcsányék lózungjaival vonulnak a lyukas zászló helyett, hogy új értelmet adjunk minden 56-ban elszenvedett pofonnak, rúgásnak, golyó ütötte sebnek. A szabadság újkori értelmét, mert minden jel arra utal, hogy miként Márai is megmondta: akik már örökségbe kapták, nem is értik, milyen nagy dolog a szabadság. És fogalmuk sincs valójában mit jelent az a szó, hogy terror, diktatúra. A PestiSrácok.hu megemlékező riportjában három 56-os túlélő, politikai fogoly meséli el történetét, mindhárman tizenévesen tették fel egyetlen lapra az életüket, s ha ugyan túl is élték a forradalom leverését, a súlyos megtorlást nem kerülhették el.
Ambrus Árpád 17 és fél éves volt akkor. A balatonfűzfői Nitrokémia Zrt. fiatal szakmunkása, éppen az ipari tanulói évek után. Nagyon fiatalon került nagyon fontos beosztásba, ugyanis a Niktrokémia Zrt. az ország első számú, kiemelt hadi üzeme volt. Néhány nappal a budapesti forradalmi események után léptek be a Nitrokémia Zrt. dolgozói is a forradalmi bizottságba. Árpád édesapja is a forradalmi bizottság tagja lett, nem csoda hát, ha fia is az első adandó alkalommal fegyveres szolgálatra jelentkezett. Aznap is az üzemet őrizte társaival a betolakodók ellen.
Napokon át nem történt semmi. November negyedikén csak a torkolattüzeket láttuk meg a gyár udvarán. Már lőttek
-mesélte Ambrus Árpád. Akkor, ott, azon a napon négy fiatal balatoni fiú veszítette életét. Hármat, Balogh Ferenc géplakatost, Kertai Mihály 18 éves villanyszerelőt, Schiszler József 17 éves enyingi tanulót helyben agyonlőtték. Balassy Sándor géplakatost még ugyan kórházba vitték, miután órákon át feküdt vérében az árokban. A veszprémi kórházban hat lövedéket operáltak ki a testéből. Ezt még túlélte volna – a kórház megtámadását viszont már nem.
A veszprémi Suri Kálmán egészen 18 éves koráig a sors kegyeltje volt. Kiváló bokszolóként került az ökölvívó válogatottba és fel a fővárosba. Minden bizonnyal máshogy alakul az élete akkor is, ha nincs 56, nem tör ki a forradalom és akkor is, ha éppen abban az évben nem történik tragédia a családban, s nem kell hazaköltöznie Veszprémbe a 8 gyermekkel egyedül maradt édesanyjához.
Suri Kálmán élsportolói kiváltságos helyzete ellenére már a fővárosi, forradalom kitörését megelőző események résztvevője volt, szervezkedtek, a találkozókat olykor éppen az ő albérletében tartották meg. Ha Budapesten marad és ott fog fegyvert, talán ma már nincs közöttünk. De a sors, az Úr másként rendelte. Veszprémben fiatal munkásőként is túlélhette a forradalom leverését, annak ellenére is, hogy az ökle is gyakran eljárt. Veszprémet ugyanis a mártír Brusznyai Árpádnak köszönhetően elkerülték a fegyveres összetűzések, így a vérontás is.
Az ajkai történelem és etika tanár, Mayer Ferenc Sándor már egy fiatalabb generáció. Gimnazistaként azt az időszakot élte meg, 10 évvel az 56-os események után, amikor ajkai bányászok szerették volna újra kirobbantani a forradalmat. Hamusics János egy síndarab felrobbantásáért az életével fizetett. A veszprémi várbörtön udvarán akasztották fel 1967. február 17.-én. Hamusics János a magyar forradalom és szabadságharc utolsó vértanúja.
Mayer Ferencnek mégsem a Hamusicsékkal való kapcsolat miatt, hanem néhány 56-os kiadású újság miatt miatt kellet elszenvednie a kommunista terrort és megtorlást.
Börtön, vallatások és folyamatos vegzálások után hosszú évekbe telt, mire eredetileg tervezett pályájához visszatérhetett és egyáltalán megengedték hogy egyetemre járjon és lediplomázzon. Akár hányszor állt fel aztán életében tanárként a katedrára, egy percig sem adta fel, engedte el, hogy az igazságot tanítsa diákjainak.
Vezető kép: Nemzeti Fotótár/Erich Lessing/MTI
