Kapcsolódó videók

Baranyi Krisztina szerint az ő feladata eldönteni, ki az újságíró és ki nem – Niedermüller szélsőjobboldali kereszténydemokratának nevezte Orbán Viktort (PS-videó + képgaléria)

Immár Karácsony Gergelyt bőszen védő szekusokkal és kordonok mögött tartott újságírókkal kezdődött a szeptemberi Fővárosi Közgyűlés, a baloldali szólásszabadság kitűnő ünnepe. Természetesen az élelmes újságírók megtalálták a lehetőséget arra, hogy a főváros baloldali vezetőit megpróbálják szóra bírni, az eredmény azonban szokás szerint kiábrándító volt. Karácsony Gergely egy trükkös testcsellel igyekezett mindenkit lerázni, hiszen vélhetően igen kellemetlen lett volna válaszolni a Gyurcsány Ferenc által belengetett selyemzsinórt firtató kérdésre. Annál közlékenyebb volt Niedermüller Péter, a DK erzsébetvárosi polgármestere, aki megengedően beszélt az árnyékkormány furcsa voltáról, az ellentmondásokról, de jó gyurcsányistaként hozzátette, hogy egy vélemény totális megváltoztatása simán benne van egy baloldali politikus repertoárjában. Elvégre, ha valaki kórházakat akar bezáratni, néhány évvel később miért ne lehetne a kórházak nagy barátja? Sikerült beszélnünk Őrsi Gergellyel is, a II. kerület szocialista polgármesterével, akit a Margit-negyed projekt elmaradó eredményeiről és veszteségeiről kérdeztünk. Őrsi rutinosan kerülte a konkrét számokat, igyekezett általánosságokba merülni, de végül csak sikerült elárulnia, hogy százas nagyságrendben vannak olyan önkormányzati ingatlanok, amelyek üresen állnak, így az a néhány bérlő valóban csak veszteséget tud termelni, nem számítva a két év alatt havonta kommunikációra elköltött egymillió forintot. Végül Baranyi Krisztinát is szerettük volna megkérdezni, hogy miért olyan fontos neki Vágvölgyi B. András tűzzel-vassal történő újabb kinevezése a kerületi újság élére, azonban azt a választ kaptuk, hogy ő csak újságírókkal áll szóba, azt pedig ő dönti el, hogy ki az újságíró. Így épül és terebélyesedik a ferencvárosi ellenzéki labor, az orbáni élet utáni csodás lakmuszpapír. A Fővárosi Közgyűlésen tanúi voltunk a képviselők által csak Kuka-gate-nek nevezett vitának is, ahol az érvek és ellenérvek eljutottak odáig, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület fideszes polgármestere levonta a következtetést, miszerint a főváros dolgát is a kerületek teszik, tehát vajon mi szükség van akkor a fővárosi baloldali vezetésre, ha Budapest irányításával és működtetésével abszolút nem törődnek, csak szavakban vannak ott a vártán. Nézzétek meg összefoglaló videónkat!

[foogallery id=”868247″]

Szabó Gergő
Szabó Gergő
„De megvolt a mérsékelteknek is a maga veszedelme (...). Amikor legvadabbul tombolt a pártok harca, mindkét táborban görbe szemmel néztek a mérsékeltekre.”

Friss videók

Shares