Kapcsolódó videók

A világ konzervatívjainak tudni kell egymásról – exkluzív interjút adott Gulyás Gergely a PS-nek (Videó)

A CPAC második napján Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is az előadók között szerepelt. Beszédében úgy fogalmazott, hogy Magyarországon egy konzervatív kísérlet zajlik, amely azért sikeres, mert demokratikus legitimizáció áll mögötte, immár negyedszer nyert hatalmas fölénnyel választást, és sikeres, mert nem mondott le azokról az értékekről, amelyekről sok magát konzervatívnak nevező európai párt lemondott. Előadása után exkluzív interjút adott stábunknak.

A CPAC azért egy fontos kezdeményezés, mert az amerikai konzervatívok úgy gondolták, hogy nem csupán Amerikában kell egy konzervatív mozgalmat elindítani, hanem a világ konzervatívjainak is tudniuk kell egymásról. Beszélni kell egymással, közös célokat kell megfogalmazni, és ha úgy tetszik, akkor azt, amit a másik oldal jól csinál, azt el kell tőlük tanulni

– fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak Gulyás Gergely első kérdésünkre, amely arra irányult, hogy a konferencia mottója – Együtt erő vagyunk – mit is jelent.

Nehéz a jövőt megjósolni, mert azt látjuk, hogy ebben ugyan Európának is van szerepe, a Vatikánnak nyilván erkölcsi tekintélye óriási, és azért lehet komoly szerepe, de ma az Egyesült Államok jelenlegi kormánya nélkül, vagy annak akarata nélkül nehezen képzelhető a rendezés. Nem az a kérdés, hogy hogy jutottunk idáig, mert abban többnyire egyetértünk, hozzáteszem még olyan kormányokkal is, amik ideológiailag nagyon távol állnak tőlünk

– szögezte le a miniszter arra a kérdésünkre, hogy a pápalátogatás után a Vatikán, illetve Magyarország szerepe mennyire nőtt az esetleges béketárgyalások terén.

Ha valaki megnézi a háború következményeit, különösen a nyersanyag-elérhetőségben, nyersanyagárakban, akkor azt látjuk, hogy Európa nagyon sokat veszített ezen a háborún, miközben az Egyesült Államokról ez egyáltalán nem mondható el

– válaszolta a miniszter a háborúval kapcsolatos kérdésünkre, amely arra irányult, hogy miként látja egy amerikai állampolgár az európai krízist. A Karácsony Gergely által indított budapesti lakógyűléssel – amely egy gyengébb változata a baloldal által állandóan kritizált nemzeti konzultációnak – kapcsolatos kérdésünkre Gulyás Gergely így reagált:

Először is ne vegyük el ellenfeleinktől sem annak a lehetőségét, hogy felismerjék, hogy nekünk volt igazunk. Most pedig nézzük meg, milyen kérdések lesznek. Ha értelmes kérdések vannak, akkor én senkit sem beszélnék le arról, hogy egy ilyen akcióban részt vegyen.

Friss videók

Shares