Kapcsolódó videók

A Nashville-i iskolai lövöldözés háttere

Egy 28 éves, magát transzneműként azonosító nő, Adrey Hale volt az elkövetője a Nashville városában elkövetett iskolai ámokfutásnak, amely már a tizenkilencedik ilyen eset idén az USA-ban.

Az amerikai hírműsorokból kiderült, a magát férfinek aposztrofáló nő legálisan vásárolt a város öt fegyverboltjában összesen hét darab lőfegyvert. Ezeket otthon elrejtette, mivel szüleivel élt, és tudta, hogy azok nem örülnének, ha tudnák, milyen arzenált halmozott fel. Az is kiderült, hogy a nőt mentális problémákkal kezelték egy ideje.

Adrey Hale egyik ismerőse észrevette, hogy nemsokkal a gyilkosságok előtt a nő furcsa üzeneteket posztolt ki a közösségi médiákban, például:

nemsokára magam mögött hagyok mindent, a hírekben majd hallotok rólam.”

Az ismerős fel is hívott egy lelkisegély szolgálatot, hogy azok vegyék fel a kapcsolatot Adrey-el. Ám mire ez megvalósult volna, addigra már megtörtént a tragédia, amelyben az iskola igazgatónője, egy helyettesítő tanárnő, a szakács és két általános iskolás kislány és egy kisfiú vesztette életét.

A gyermekek mindössze 9 évesek voltak.

A rendőrség megerősítette, hogy Adrey Hale régebben az iskola tanulója volt, ám azt is, hogy első körben nem az iskola volt a célpontja, hanem egy másik épület a városban. A nő otthonában talált jegyzetek szerint máshol akart támadni, ám ezt elvetette az ott szolgálatot teljesítő biztonsági őrök száma miatt. Ezután választotta volt iskoláját. Még az épület alaprajzát is felvázolta magának. 

Az üzenetekből azt feltételezik a nyomozók, hogy a tett „suicide by cops”, azaz „öngyilkosság rendőrök által” volt. Nem ritka az Egyesült Államokban, hogy mentálisan betegek úgy vetnek véget az életüknek, hogy lövöldözni kezdenek, hogy a kiérkező rendőrök lőjék agyon őket. 

Minden ilyen ámokfutás után felmerül a fegyvertörvények szigorítása, hiszen a gyilkos itt is két gépkarabélyt és egy automata pisztolyt vitt magával. Ám az amerikai fegyverlobbi mindig az alkotmányra hivatkozik, amely engedélyezi a saját és családunk védelmére a lőfegyver tartását, valamint rengeteg munkahely függ a fegyver és a lőszergyártástól. Az érdekképviseletek azzal riogatnak, ha szigorítás jön, akkor kevesebb fegyvert fognak eladni és munkahelyek kerülnek veszélybe, valamint kevesebb iparűzési adó folyik majd be a városok kasszájába.

Ez egy olyan darázsfészek, amelybe egy szövetségi vagy tartományi politikus sem mer belepiszkálni. 

Az amerikaiak pedig szeretik a fegyvereket. A fegyvertartást a szabadságuk egyik szimbólumaként értékelik. Még a nagyobb szupermarketekben is találhatunk fegyversarkokat, ahol alap lőfegyvereket, mint vadászpuskákat, pisztolyokat és lőszert vásárolhatunk. Ezek ismeretében feltételezhetjük, hogy pár nap után ismét elhalkulnak azok a hangok, amelyek azt követelik, hogy szigorítsanak a fegyvertartási szabályokon.

Friss videók

Shares